Blogok

A Tüske szortiment csúcsán ez a cabernet franc trónol. Pontosan emlékszem még az első találkozásunkra is, ezért különösen izgatott, hogy mennyit változott a bor, milyenné alakult az elmúlt pár évben.

Változó, hogy a vendégek mennyire választanak tudatosan, de egyre inkább jellemző. Annak aki tanácstalan, vagy annak aki kísérletező kedvében van nagyon szívesen ajánlok. A legjobb része a munkámnak az, amikor kitalálom valakinek az ízlését!

Amúgy záróra környékén érkeztünk, de ebből nem volt probléma, pár asztalnál ültek, de simán egy nagy asztalhoz leülhettünk, végre nem álltak a fejünkön, válogathattunk a nem titkoltan nem csak magyar borra fókuszáló kínálatból. Marcival a polcnál válogattunk, miközben az asztalnál egy tényleg hozzáértő pincér ajánlott decire is fogyasztható borokat.

Első egyenesünk végén az új kis Soho, a Király utca nyakszirtjének megkukkantása volt, a cél egy-két pohár bor elfogyasztása volt, de ehhez mindenképpen egy fedett helyet igyekeztünk találni. Az időjárás kellemes koratavaszi volt, persze így a tél érzésével a hátunk mögött. Hogy mennyire hatott ránk a Borjour metafizikai síkja nem tudom, hiszen azt a rendezvényt mi nem vállaltuk be, de valahogy a levegőben éreztük, hogy ma a bornak kell a főszerepben lennie nálunk is.

Eleget beszéltünk már a 2010-es évjáratról, a borászok egy ideig arról, hogy katasztrófa, majd kicsit később arról, hogy talán mégsem volt olyan rossz. Az tény, hogy sokkal kevesebb kiemelkedő bor született abban az évben, de azért sok munkával és kis szerencsével lehetett tisztes borokat készíteni, erre is van jócskán példa.

Sokáig azt gondoltam, hogy Villány az a borvidékünk, ahol a legnehezebb dolguk van a feltörekvő fiatal titánoknak a nagy öregek mellett. Majd tavaly Szegeden kóstoltam jópár villányi fiatal borait, Maczkó Róberttől, Kvassay Leventén át Ruppert Ákosig és megváltozott a véleményem. Nagyon klassz borokat hoztak magukkal, több oldalról közelítettek meg egy-egy fajtát, megmutatták, hogy ők is komolyan gondolják és igenis van hely még új színeknek azon a palettán.

Nincs mostanságában a paraszt kifejezésnek pozitív csengése, lehet, hogy pár fiatal szekszárdi borász ezen szeretne változtatni, de az is lehet, hogy csak vicces kedvükben találták ki a kóstoló nevét. A Garai Pinceszövetkezet hívott meg erre a kóstolóra, egy számomra ismeretlen kocsmába, ismeretlen szekszárdi borokkal, ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni!

Oszi hívott, ugyan menjek már át valamelyik este, régen voltam, bonthatnánk valami furmintot. Csalinak bedobta a Pelle Szent Tamást, én meg jól ráharaptam. Azt tanultam, hogy üres kézzel nem megyünk borozni, körbenéztem és Gizella Medvéjét csaptam a hónom alá.

Nehéz egy borissza élete, az enyém legalábbis nem egyszerű, mert minden alkalommal, amikor bontok valamit, újdonságra vágyom. Ezzel a vággyal viszont szemben áll a családi költségvetés, az ember nem költhet annyit borra, amennyit szeretne. Már szeretnék egy ideje Vida borról írni, de a komoly tételekhez alkalom illene, ezért nagyon megörültem, amikor a pince egyik alapbora bukkant fel előttem, tökéletesen passzolt a képbe több szempontból. Egyrészről kétezer forint alatti ára miatt, másrészről pedig érdekelt, hogy mit mutat az Év Bortermelőjének alapházasítása.

Vasárnap este úgy éreztem, hogy keresnem kell valami markáns lezárást a pincében, rövid habozás után egy szekszárdi fehéret hoztam fel. Már ez is kilép a keretek közül, de gondoltam tegyünk rá még egy lapáttal, Tringa bort bontottam.