Egy szombat este Budapesten - 1. rész

Miután sikerült végigdolgozni az első tavaszi napsütéses szombati napot, feltámadt bennem egy oly régóta lappangó érzés - klasszikus társasági szocializációra van szükségem. Otthon ezt sikerült is megalapozni egy Gellavilla Öreghegyi 2009-es Olaszrizlinggel, ami nagyon egyben volt, agyunkat pedig kellőképpen felpuhította. 14 alkoholfok, igazi kellemes savú rizling a javából. Telefon 1, telefon 2, telefon 3, máris összeállt a csapat.

Első egyenesünk végén az új kis Soho, a Király utca nyakszirtjének megkukkantása volt, a cél egy-két pohár bor elfogyasztása volt, de ehhez mindenképpen egy fedett helyet igyekeztünk találni. Az időjárás kellemes koratavaszi volt, persze így a tél érzésével a hátunk mögött. Hogy mennyire hatott ránk a Borjour metafizikai síkja nem tudom, hiszen azt a rendezvényt mi nem vállaltuk be, de valahogy a levegőben éreztük, hogy ma a bornak kell a főszerepben lennie. A Kadarka Bár csordultig, a Sirály és a Kisüzem még nem üzent végleg hadat a dohányzásnak. Leferé csurogva a Downtown felé bepillantottunk a Gozsdu udvar új helyeire, de csak futólag, hiszen alaptábornak kitaláltuk a Gödör Klubot váltó Akváriumot magunknak.

A 3 hetes felújítás során sok minden megváltozott, de mi nem evvel voltunk elfoglalva, hanem hogy ihassunk végre egy valamit. Tudtuk, hogy nem borozni járnak ide a fiatalok, így nagyívű prekoncepciónk sem volt a borokkal. Szórakozóhely ez a javából, így csak egyszerűen fura volt a 2 dl-es klasszik műanyag pohárba töltött Vida Estve 370 Ft/dl áron. Tudom, ezen a helyen a jó kis rosé fröccs lesz a tavasz-nyár slágere, illetve világos, hogy a táncparketten senki nem szívesen esne bele a törött borospohár szúrós szilánkjaiba.

Megérkezett Laci és Marci is, így teljes lett a csapat, már csak azt kellett kitalálni, hogy merre tovább. Bevallom nem tudom honnan jött a remek ötlet, hogy az Innio borbárt kéne szemügyre vennünk, de abban a pillanatban jó ötletnek tűnt. Abban biztosak voltunk, hogy inkább megfigyelői szerepkört fogunk magunkra ölteni, hiszen a DiVino mellett elhaladva már tudtuk, hogy elszeparálódni biztosan nem fogunk tudni majd a várható tömegben, illetve éreztük, hogy nem ide vagyunk mi kalibrálva lelkületileg sem.

Bennem élt a kíváncsiság, hogy milyen ez a hely, Lacit leginkább a kínálat izgatta szakmai szempontból, a többiek pedig egyszerűen csak beszélgetni akartak, ahogy az az este elején is meghirdetésre került, mint programcél. Ha így lenne ötösünk a lottón, mint ahogy megtippeltük, hogy az Innio-s látogatásunk rövid ideig fog tartani, akkor valószínűleg a bor-neked oldal web-shopja is már régen elkészült volna.

Tibit nem gazdasági értelemben véve tényleg az a kérdés izgatta, hogy mennyire normális, hogy másfél dl bor minimum 700 Ft. Hogy mindez mennyire van köszönőviszonyban a normál realitásokkal? Igyekeztem tágabb értelemben megvilágítani a kérdést, hogy a hely magas minőségi kategóriája, a kereslet-kínálat általános szabályai, a brand, a társasági megjelenések szükségszerű szegmentálódása, a hazai borok megítélésének, elfogadásának javulása, mind-mind ennek a természetes városi folyamatnak az összhatása. De persze mindez a lényegen nem változtat, ezek a helyek bizony drágák. Dehát nem is a borokért jár alapvetően ide a közönség, legalábbis ezen rövid idő alatt nem ez jött le. A pincérektől egy szombat este biztosan ne várj kísérőszöveget a borodhoz. Nagyüzem ez kérem, vendéglátás, fogyasztás. A háttérben egy laptop DJ playlistelte a Lounge-os hangulatot. Célszerű rendesen kiöltözni, gallért élrevasalni, nagylogós ingeket előrántani.

Az egykörös gyorsvizit után kiosontunk, átbeszéltük a lehetőségeket és még nagyobb ívű tervbe vágtuk a fejszénket. Kitaláltuk, hogy akkor irány a Vinopolis, nincsen késő meglesni a legnagyobbat ...