Blogok

Jelentés a Béta fázis belső titkairól

wine and snow

Havas háztetők, jéggé fagyott hókupacok, bringázás közben arcomra fagy a mosoly. De nap mint nap a kedves borbarátok regisztrációja és a kvízmegfejtők levelei, valamint a web-es kollégák pezsgő munkatempója, lletve az új ötletek és tervek mind-mind felmelegítik a szívem. Mint említettük 2010. áprilisától tervezzük az oldal "nem teszt üzemmódba" helyezését, sok-sok megoldásra váró feladat van előttünk, de becsülettel pipálgatjuk, míg reményeink szerint mindenki az elfogyasztott borait értékeli az oldalon.

Megkóstoltuk Dél-Balatont is

Immáron negyedik alkalommal találkozott a folyamatosan új tagokkal bővülő Magyarbország csapata. Ismét a Borkápolna adta a tökéletes helyszínt Dél-Balaton borainak kóstolásához, mely hivatalosan a Balatonboglári borvidék nevet viseli. A borvidék a nagyobbak közé sorolható, egyike a Balatont körülvevő 4 borvidéknek. A szocialista nagyüzem időszakából ismertté vált BB birodalom alapjain újjáéledő borvidéken már 2 "Év borászát" is megválasztottak, akik közül mi Konyári János 2 borát is megkóstoltuk.

Nyugat-magyarországi Egyetem Bora választás 2010

2010-ben is, immár hetedik alkalommal, Sopronban kiválasztásra került a "Nyugat-magyarországi Egyetem Bora". Az egyetem és a soproni Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. lebonyolításában a tavalyihoz hasonlóan egy fehér- és egy vörösbor kaphatta meg a kitüntető Egyetem Bora címet.

Február havába léptünk

Növekszünk, gyarapodunk, mint magvak a hófedte anyaföldben. Immáron 8-an küldték el a helyes megfejtést online szerkesztőségünkbe. A mai reggelen telefonon diktálták be a helyes nyerőszámokat. Megszületett a borneked.hu első női győztese is ezen a napon, mindenkinek gratulálunk és köszönjük a megfejtéseket. Egy gyors összegzés az oldallal kapcsolatosan. Köszönjük a hasznos és értékes véleményeket észrevételeket. A borneked.hu oldal egészen 2010. áprilisáig béta állapotban működik, ez azt jelenti, hogy folyamatosan változik, bővül. Természetesen a most látott kinézet sem végleges.

Az első győztesek, újabb kvíz, újabb nyeremények!

Gratulálunk, megvannak a borneked.hu oldal első kvíz és regisztrálóbajnokság győztesei. 53-an regisztráltak ezidáig és 5-en küldték el a helyes megfejtést online szerkesztőségünkbe. A zsűri ellenőrizte a kérdésekre adott válaszokat, illetve a regisztrálókról megállíptották, hogy hús-vér borszerető emberek. Ennek megfelelően egy bonyolult algoritmus alapján (véletlenszerűen két szám kiválasztása a versenyről semmit nem tudó ismerősöktől) kiválasztottuk a győzteseket.

A véletlen az első héten a fiúknak kedvezett:

Kérdések-válaszok marketingről az Apátsági Pincészetnél

Illés Tamással (Apátsági Pincészet - marketing- és kereskedelmi vezető) készítettünk interjút az Apátság borkínálatának tervezéséről, a marketing és az online-jelenlét lehetőségeiről, meg sok nem ilyen nagyon modernül hangzó fogalomról. Érdekességek, adatok, vélemény egy nagy pincészet mindennapi munkáját meghatározó szemléletről.

Regisztrálj, válaszolj és nyerj ajándékbort!

Kedves Borkedvelő!

Az oldalon való regisztráció nem csak azért jó, mert így Te is tudod értékelni és véleményezni a borokat, hanem mert minden héten az újonnan regisztráltak között egy üveg borneked.hu bort sorsolunk ki! Emellett egy nyereményjátékot is indítunk, hetente 3 kérdésre kell helyesen válaszolni és a helyes megfejtők között egy-egy bort sorsolunk ki.

A Magyarbország Tolnában járt

Hazánk legfiatalabb borvidékére "látogattunk" Robi segítségével 2010. január 12-én, hogy megízleljük a dimbes-dombos táj borait. A Villányi és Szekszárdi közé beékelődött Tolnai borvidékről most nagyrészt fehérborokat ittunk, amit egy gyönyörű vörössel zártunk le mindenki legnagyobb megelégedésére.

Start Béta!

Előbújunk a felszín alól, hogy a 4 hónap gondolkodás és közös munka eredménye végre láthatóvá válhassék. Az oldal kellően komplexre sikerült, célunk egy folyamatos fejlesztés, hogy mindig kicsitt jobb, használhatóbb és szebb legyen. Mi van akkor most? Lehet regisztrálni (a korábbi oldal regisztrációi nem érvényesek! Bejelentkezés -> felhasználó létrehozása), szemezgetni a tartalmakból, értékelni, kedvencnek jelölni sok-sok bort és pincészetet.

Nyitóinterjú Nagy Robival

Mi az első 3 szó ami eszedbe jut a bor kapcsán?
Borkultúra, összetartó erő, hagyomány.

És mi az első 3 szó, ami eszedbe jut a magyar bor kapcsán?
Kiváló, változatos, illik a magyar lélekhez.

Mennyire látod optimistán a magyar borászat jövőjét? Meg tud állni a hazai szőlőterületek csökkenése?

Oldalak

Feliratkozás RSS - blogok csatornájára