A paprika rövid története

A PAPRIKA TÖRTÉNETE

A paprika vitathatatlanul az egyik alapvető fűszere a magyar konyhának, ismert, hungaricumnak számító étkeink elengedhetetlen kiegészítője. Pedig a régi magyarok egészen a XVII-XVIII.. századig nem is ismerték. Öt fajtája létezik a világban, amely közül a Közönséges paprika (Capsicum annuum) terjedt el nálunk, bár kétségtelen, hogy ismertségben, a másik nagy fajta, a Cserjés paprika (Capsicum frutescens), közismert nevén, csilipaprika is komoly rivális.
Néhány elmélet szerint a paprika a Himalája előteréből, Indiából származik, sőt a rómaiak idejéből is létezik a paprikához igen hasonlatos növény leírása, de ezekre semmi bizonyítékunk nincs. Nagy bizonyossággal Közép-, illetve Dél-Amerikából származik és Kolumbusz hajóorvosa, Chanca hozta be Európába. Mivel sokáig azt híresztelték róla, hogy mérgező, ezért inkább - a sokszínű és formájú termése miatt - dísznövénynek használták. Magyarországra valószínűleg a törökök közvetítésével jutott először, első leírása 1570-körül született meg. Neve is a török közvetítésére utal, mivel törökborsnak nevezték. Az biztos, hogy az elterjedése összefüggött a távoli, keleti területekről érkező bors szállítmányok visszaesésével, azok drágulásával. Először nálunk is dísznövény, majd olcsósága miatt a paraszti konyhákban borspótló-szer lett. A kedvező éghajlati és talajadottságok miatt magyar földön gyorsan tért hódított, s már nagyon korán kialakultak a ma is ismert paprikatermő területek - Szeged, Kalocsa, Cece, Szentes...stb. környékén.
A hagyomány szerint a szegedi ferences szerzetesek kertjében termesztettek először paprikát, ahonnan elterjedt az egész országban. Mivel némelyik paprika erősen csípett, az a szép népi történet is lábra kapott, miszerint a növény neve a papokat könnyezésre késztető hatásról származik. Eszerint nem más, mint: „paprígató” Ez a történet nagyon szép, de a valóságban a bors szerb nevéből - „papar” - származhat, ez is bizonyítva a dél felőli elterjedését és a bors kiváltásának igényét. A szerbek mellett a magyar földre költöző, kertészkedéssel foglalkozó bolgárok tettek sokat azért, hogy a paprika elterjedjen országszerte.
Az őrölt paprika, főleg ára miatt igen népszerű lett, s szinte teljesen átalakította a hagyományos magyar konyhaművészetet. Érdekes, hogy Erdélyben viszont lassabban terjedt, ott a hagyományos ízesítés a mai napig részben megmaradt. Népszerűségét tovább javította az a tény is, hogy sok helyen, hatékony gyógyszerek hiányában kolera elleni csodaszernek tartották. Az 1831-es járvány idején megelőzésre használták, nemcsak a termését, hanem az igen erős paprikapálinkát is. Akkor még nem tudták, hogy a paprika sok C- vitamint tartalmaz, és ezzel önmagában is segített a betegségek elleni védekezésben, az emberi szervezet ellenálló képességének javításában. A C-vitamint egyébként Szentgyörgyi Albert a szegedi paprikát vizsgálva fedezte fel, amiért Nobel-díjat érdemelt.
Az „amerikai” paprikát, őrölt formában, amely sok-sok ételünk kihagyhatatlan fűszere, (pörköltek, paprikások, gulyásleves, halászlé, lecsó, főzelékek, levesek, kolbászok, egyes saláták, kőrözött...stb.) mégis hungaricumnak nevezhetjük, mivel a fűszerpaprika szárítás utáni őrlését mi magyarok találtuk ki, s tisztán őrölt paprikát szinte csak Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében használtak, s használnak a mai napig.
Cifray István: Magyar nemzeti szakácskönyvében, amely 1830-ban látott napvilágot olvashatjuk először a Paprikás csirke receptjét, amely addigra a teljesen átformálódó magyar konyha egyik legnépszerűbb étkévé vált:
''Paprikás Tsirke (Tsibe, Pisellye). Végy két vagy több tsirkét, s vagdald darabokra. Izzasz rézlábasban egy darab vajat, vagy zsírt, vess bele paprikát, szegfűborsot, vöröshagymát, s fojtsd sárgásra - osztán az összevagdalt tsirkét vessd közibe, s ismét addig fojtsd, míg meg nem puhul, - hintsd be egy kalán liszttel, önts reá egy kevés hús-lévet, adj hozzá gondolatod szerint téjfelt, hogy a' mártása sűrű legyen - paprikázd meg 's add fel.''