A reneszánsz konyha Magyarországon-Mátyás király lakomái

A középkori Magyarország konyhaművészetét mindig a hagyományos kettősség jellemezte. Egyfelől végig nyomon követhetjük az ősinek mondható, keleti eredetű magyar konyhát, amely népszerűségéből a mindennapi étkezéseken, elsősorban a jobbágyság körében mit sem veszített. Másik oldalon a folyamatos külső hatásokat vehetjük észre, amelyek részben a Balkán felől, de jó részt nyugatról érkeztek. A hadjáratok, a komoly kereskedelmi kapcsolatok, valamint szép számú, itáliai, németalföldi, német területekről bevándorló telepesek sokat tettek hozzá a magyar konyha sokszínűségéhez. A legnagyobb hatással azonban kétségtelenül az Itáliából egész Európára kiható reneszánsz kultúra elterjedése volt. A Magyar Királyság a XIV. XV. században komoly európai tényező volt. A király bevételei vetekedtek a nyugati államok hasonló jövedelmeivel, s gazdasági téren is hasonló szinten állt. A sikeresnek mondható és nemzetközileg elismert Anjou, Luxemburg és Hunyadi család uralkodói új, európai színeket hoztak a magyar kultúrába, építészetbe és természetesen a gasztronómiába is. A legismertebb és legkomolyabb egyértelműen az „olasz” hatás volt, amely már az Anjouk idején megjelent, de Mátyás olasz feleségének, Beatrix királynénak és udvartartásának Budára költözésével vált teljessé. A királyi udvar teljesen európaivá vált, az itáliai divat elterjedt, egymást érték a neves vendégek, követek. A királyné itáliai szakácsokat hozatott, minden adva volt tehát a nagyszabású lakomák lebonyolításához, amelyek szervesen hozzátartoztak a kor diplomáciai, politikai érintkezésévez. Bizony az ország sorsát érintő kérdésekben gyakran lakmározások, borozások között született megállapodás. S hogy ezek a vendégségek mennyiben tértek el a korábbi királyi lakomáktól? Részben az ételek is megújultak, megjelentek a szőlővel, aszalt gyümölcsökkel, pld. fügével, mandulával, mediterrán fűszerekkel készült sültek. Főként nyársonsültek voltak ezek, divatos lett a bárányhús, az apró madarak, a hal. Azért jegyezzük meg a királyi étkezéseket, lakomákat általában mindig megelőzték a nagyszabású vadászatok is, így minden bizonnyal az ott elejtett vadak is szép számmal kerültek az asztalra. Vaddisznó, őz, szarvas fácán és nyúl bőséggel állt rendelkezésre. Ezt a tényt gyakran említik az itáliai krónikások is. Persze nekik szembetűnő lehetett, hogy a ritkábban lakott és erdőkkel borított Magyarországon vadbőség volt, ellentétben az itáliai, sűrűn lakott már szinte teljesen „levadászott” területekhez képest. Mátyás maga is legendás vadász hírében állt, a történészek ugyan szemérmesen hallgatnak róla, de nemcsak a vadak, hanem az asszonynép esetében is. A krónikák azonban számos érdekességet megőriztek számunkra. A reneszánsz egyik hatásaként ekkor terjedtek el Európa szerte az evőeszközök, főként a villa, amely állítólag a Medicieknek köszönhető és lassan megszűnt a középkorra jellemző kézzel étkezés.
Sokat lehetett hallani a király visegrádi palotájában megrendezett óriási lakomákról, ahol „patakokban” folyt a bor. Az udvaron álló szökőkút ugyanis ilyenkor valóban borral működött. Olasz hatásra elterjedtek a testes édes csemegeborok, amelyekhez mazsolát, fügét rágcsáltak, és valószínűleg ekkortájt kezdtek el vörösborokat is iszogatni nagyobb mennyiségben, amely eddig Magyarországon nem igen volt divat. Bonfini, Mátyás itáliai történetírója meg is említi, hogy a magyar urak, ellentétben a nyugati és itáliai nemes uraktól, barbár módon, higítatlanul isszák a bort!
S hogy a reneszánsz konyha és itáliai divat milyen szintig jutott el a magyar alattvalókhoz? Valószínűleg csak a főúri, nemesi várak lakomáin, a gazdag polgárok asztalain találkozhatunk vele. Hatása viszont olyan erős volt, hogy még a XVII. század második felében, a reneszánsz kései időszakában is végig megmaradt a felvidéki és erdélyi udvarházakban