Horatius: A boros korsóhoz

Ikertestvérem Manlius elnöki
évéből, légy bár veszekedés, vidám
tréfák, panasz, vad csók vagy édes
álom edénye, te, drága korsó,

s gyüjtötte légyen szeszed akármi cél,
méltán nyúl érted a mai alkalom,
óh szállj le: Corvinus szelídebb
bort akar ünnepi asztalunkra.

Nem fog megvetni, bár filozófia
bugyog belőle, nem lesz olyan bolond:
mondják, Cato apánknak is sok
bor hevitette dicső erényét.

Te pezsdited a többnyire lomha észt,
hogy nyissa szárnyát, amin a bölcs soká
töpreng, a titkos terveket te
fölfeded isteni lendülettel;

szorongó szívnek ujra reményt s erőt
adsz, és gazdag lesz általad a szegény:
utánad nem rém a királyok
zord koronája s a fegyveres kéz.

Víg lámpafénynél Bacchus, a Gráciák
s – ha megjön – Vénusz lesz pohárnokunk,
míg csak az éj csillagát
tova nem űzi a felkelő nap.

(Szabó Lőrinc fordítása)