Talajadottságok II.

A természetes növényzet illetve a földtani viszonyok és az éghajlat együttesen és kölcsönösen határozzák meg a talajviszonyokat. A növényzet és az éghajlat szorosan összefügg egymással, s ezt használták alapul a különböző talajtípusok osztályozására. Ez szerint zonális, intrazonális és azonális típusokat különböztetünk meg.

A zonalitás a talajoknál szépen kimutatható, ahogy éghajlati övenként haladunk. A sarkvidékeken arktikus és tundratalajokat, a boreális övezetben (tajga) podzol és szürke erdőtalajokat találhatunk. A szőlőtermesztés számára jelentős szubboreális (lényegében a kontinentális klíma) és szubtrópusi (mediterrán) övezetekben pedig megtalálhatjuk az ismert talajtípusokat, amelyek hazánkra is jellemzőek. Ilyen a barna erdőtalaj, a mezőségi vagy más néven csernozjom talaj, a gesztenyebarna talaj, a félsivatagi szürke és barna talaj, valamint a mediterrán országokra jellemző terra rossa talajtípus és a sárga, illetve vörös földek.

Természetesen a hasonló fizikai, kémiai és biológiai folyamatok során létrejövő talajtípusok tisztán nem mindig jelennek meg, hanem ennek eltérő altípusai, változatai is előfordulhatnak.

Magyarország borvidékeinek többségén a barna erdőtalajok és mezőségi talajok találhatóak. A hegyoldalakban inkább az előbbi a hegylábakon és a alacsonyabb térszíneken utóbbiak. A barna erdőtalaj, mint a neve is mutatja, a lombhullató erdők egykori és mai területére jellemző. Magas magnézium és kalcium tartalom jellemzi. A talaj humuszos felső szintje akár 40-50 cm is lehet, a humusztartalom akár a 10%-ot is elérheti. Kevés a mésztartalma, helyenként, s ez csapadékmennyiség függvénye vasvegyületek miatt sárgás, vöröses elszíneződést mutat az alsóbb rétegekben. A szőlő gyökere ezt a talajt, amely kb. másfél méteres vastagságot ér el fejlődésének későbbi szakaszában, mikor gyökérzete mélyebbre hatol, könnyen áttörheti, s itt már közvetlenül az alapkőzettel találkozik, legyen az kemény kőzetalap, agyagos, kavicsos vagy homokos, löszös…stb. jellegű.

A mezőségi talajok, a hegyek előterében és a síkságokon alakultak ki, az egykori füves térségek helyén. Ez a talaj igen magas humusztartalmú, akár 10 % fölötti, s szintén magas a kalcium és a magnézium tartalma. A kevesebb csapadék miatt magasabb a mésztartalma és a szerkezete is finomabb, a növénytermesztésre leginkább alkalmas. A talaj felső szintje akár 40-100 cm vastag is lehet, míg a középső szint hiányzik és egyből az alsó rétegek következnek, amelyek durvább szerkezetűek. Magyarországon a szántók legjobbjai ilyen talajon találhatóak, de néhány szőlőültetvénnyel is találkozhatunk pld. Baranya, Tolna vidékén.

Az olyan talajokat, amelyek zónákon belül kisebb területeken találhatóak meg intrazonális talajoknak nevezzük. Ilyen a láptalaj, a szikes és a rendzina talaj. Előbbieken szőlőt nem termesztenek, míg a rendzinán gyakran találunk ültetvényeket. A rendzina talaj mészkövön fejlődik ki, sajátossága, hogy igen vékony, néha csak 15-20 cm, s közvetlenül a tömör anyakőzeten, annak repedéseiben található. A sötétbarna, fekete színű talajtípus viszonylag magas humusztartalommal bír, de rétegződése nem alakult ki vékonysága miatt. Az itt növekvő erdők gyökérzete általában csak horizontálisan fejlődik. A kivágott erdők helyén a csapadék erróziós hatása miatt helyenként csak a kopár sziklafelület látszik. Ilyen helyeken a szőlő nehezen, de megél, s a sziklarepedéseken át gyökere nagyon mélyre juthat. Ilyen ültetvényekkel legjellegzetesebben Villányban találkozhatunk.

A zónától függetlenül, bárhol előforduló talajokat azonálisnak nevezzük. Ilyen a homoktalaj, a váztalaj, és az öntéstalaj. A váztalaj és öntéstalaj minőségi szőlőtermesztésre nem alkalmas, bár tény, hogy a történelem során az árterületeken komoly szőlőtermesztés folyt Magyarországon is. A homoktalajok viszont komoly szőlészeti hagyományokkal bírnak. Az alacsony humusztartalom, rossz vízháztartás és a laza szerkezet miatt nem túl ideális a szőlészet számára. A kötött talajú borvidékekkel szemben előnye volt viszont, hogy a XIX. század végén pusztító filoxéra-fertőzést meggátolta. A homokos talajban ugyanis az apró rovar mozgása lehetetlenné vált, járatai beomlottak. Nem volt véletlen a homoki, immunis talajokon történő nagymértékű telepítés a századforduló környékén. A Kunságban ráadásul az eredetileg a futóhomok megkötését szolgáló szőlő amúgy is jelentős múlttal rendelkezett.

Kevésbé ismert, hogy a szőlő igencsak igényes a talajok hő és vízháztartásán kívül azok kémhatására is. A magyarországi talajok többsége szerencsére épp a szőlőnek kedvező 6,5-7,8 PH értéket mutatja, ami igencsak jó mutatónak számít.

A magyar borvidékekre összességében a sokszínűség jellemző. Ezt részben az alapkőzet sokfélesége határozza meg, illetve igen jelentős az azonális talajok, foltokban, mozaikszerűen történő megjelenése is. A borvidékeinken nem egyszer előfordul, hogy akár 5-6 féle talajtípus vagy talajváltozat is megjelenik. Ha ehhez hozzávesszük a mikroklímális hatásokat is, érthető miért is tudnak borászaink olyan változatos ízvilágot felmutatni boraikban, és miért lehet jelentősége az egymáshoz akár nagyon közel fekvő dűlők szelektálásának.

(Általános Természeti Földrajzi jegyzet - Dr:Moholi Károly: A talaj Földrajza, című fejezetének felhasználásával Tankönyvkiadó Bp 1988.)