Pannonhalmi bortörténet 1802-1914

Az időszak első évei a birtokok visszaszerzésével és új ültetések létrehozásával teltek. Ezt a folyamatot nagymértékben elősegítette a napóleoni háborúk által teremtett agrár konjunktúra, amelynek következtében a javuló piaci lehetőségek miatt a jövedelmek is növekedtek. Azonban ez az áldásos állapot nem tartott soká. Az 1809-es győri csatavesztés után a környéket francia csapatok szállták meg, akik a pincék jó részét teljesen kifosztották. A mintegy 3200 akó bencés urasági borból például mindössze 1200 maradt. A franciák rablásait tetézte az 1812-ben, Győr megyére kivetett óriási hadisarc, amelyhez Pannonhalma 50000 forinttal járult hozzá, igaz ebbe a franciák számára lefoglalt 3103 akó bort is beszámították.

A franciák távozása után a helyzet továbbra is rossz maradt, mert a háború befejeződése miatt a kereskedelmi lehetőségek teljesen leszűkültek. Az apátság szőlőbirtokai mindenesetre növekedtek - 1837-ben Nagybarátiban, 1843-ban Csanakon vásárolt szőlőt -, s vele együtt stabilizálódtak a jövedelmek is. Egy 1842-ből származó kimutatás szerint Nagybarátin 55, Kis-Écsen 410, Csanakon 148, Szent Mártonban 129, Tényőn 196 akó bor termett az urasági birtokokon, s ehhez az összes környékbeli szőlő, több mint 5000 akó dézsmabora járult. Ha a bor akónkénti árát 16-20 forinton számoljuk, ez összesen közel 100000 forint jövedelmet jelentett. A dézsma mennyisége mindig több volt, mint az urasági termés, de annak minősége nem mindig volt megfelelő. A jobbágyok nem fordítottak elég figyelmet a bor kezelésére: "elkülönítés nélkül fehéret a feketével, épet a rohattal összevegyített" (Fehér I. , 1874.)

A borokat ez időben hat pincében tárolták, melyek közül a legnagyobb majorsági pincében 3623 akó bort tároltak. (1841-ben) Az eddig megszokott szőlőfajták mellett már külön fajtákat, kis-écsi, tényői fajtákat emlegettek. A tényői vörös bor ekkor vált igazán híressé, amelyet még a XX. század elején is kiváló gyógybornak ismertek. Az Osztrák császárság szőlészetét bemutató 1821-ben készült monográfia említést tesz a csanaki, szabadhegyi, felpéci, nyúli, kis és nagybaráti, pázmándhegyi borokról. A technológia az előző századhoz képest némileg fejlődött, de még mindig jellemző volt a kis tenyészterület és a szabálytalan telepítés. Az 1820-as, 30-as években már több adat is van arról, hogy Szent Mártonban, Tényőn szőlőlugasokat alakítottak ki. A meglévő növényvédelmi technikára utal, hogy 1843-ban a tényői urasági szőlőhöz" gálitz követ és büdöskű virágot " vásároltak. Az 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc jelentősen megváltoztatta a terület mindennapjait. A jobbágyfelszabadítás és az 1848 őszén bekövetkező bordézsma eltörlés jelentősen lecsökkentette a földesúri szőlőbirtokok jövedelmeit.

A szabadságharc hadieseményei sem kímélték a vidéket, hol a magyar, hol pedig a császári seregek vitték el a termést. 1849 márciusában pl. Szent Mártonban az osztrák katonaság több mint 40 akó bort "kért" saját ellátására. Az apátsági perjel naplója csak annyit jegyez meg, hogy mindkét katonaság jelentős mennyiségű bort visz el. Több falu, pl. Écs, Csanak, Pázmánd és Nyalka megtagadta a kilenced és a tized beszolgáltatását, melyet a forradalom leverése után valamennyi helyen kíméletlenül behajtottak. 1849 október 29-én a hatóság rendelete szerint a nagy-écsi szőlősgazdák előző évi borkilencedüket akónként 4 forinton váltották meg, az 1849. évit pedig természetben szolgáltatták be.
A következő évek a szőlődézsma pénzbeni megváltásával teltek. Nagy-Écsen 1857-ben 28200, Barátin 28000 forintért történt ez meg, de több helyen csak a hatvanas évek végére rendezték a dézsmaváltságot. Fényes Elek 1851-es leírásában azt említi, hogy a környékbeli falvak nagy részében az emberek megélhetését a szőlőből és borból származó jövedelem biztosítja. A dézsmától való megszabadulás következtében az egyes szőlősgazdák lényegesen szabadabban termelhettek, míg az apátsági birtokokon visszaesés következett be.

A század derekáig a szőlő helyett inkább a búza, takarmány, cukor, tej, sertés, len, kender és erdészet voltak a fő megélhetési források, s csak az 1870-es években fordultak újra a szőlőkultúra irányába. Az apátság nehéz helyzetét jól bizonyítja az a tény, hogy 1866 és 1887 között mindössze 5 éven át sikerült a pénzügyi egyensúlyt megteremteni. Fehér Ipoly 1874-es, Győr megyéről írott könyve ezidőtájt a Sokoró szőlőterületeit kb. 50000 holdra becsülte. A terület szőlészetéről megjegyzi, hogy a nem szakszerű művelés következtében a szőlők állapota nem mindig megfelelő. A mintául szolgáló urasági birtokokon a szőlők már sorba rendezettek és karózottak. Általános szokássá vált, hogy a szüret után a karókat kihúzták a tőkék mellől, s télre megfelelő helyen tárolták azokat. A szegényebb jobbágyok szőlőjében tapasztalt szakszerűtlenségek, pl. trágyahiány a pénztelenség következményei voltak. Több elterjedt szőlőfajtát sorolt fel: Makra, Szalai, Gyöngy, Szőke, Gróf, Zöld, Tök, Német, Bogdányi, Budai, Denka, Dávid, Szagos, Gorozlár, Zsíros-levelű, Zöldkadarka, Zöld kecskecsöcsű, Fehér bajor, Sárga bajor, Török bajor, Zierfandl, Juhfark, Hárslevelű, Rajnai riesling, Chasselas stb.

A legjobb fajták népszerűsítése már nagyon korán elkezdődött. 1862-ben több szőlőkiállítást is rendeztek, ahol a Rizling, Zöldlampért, Szigeti, Zierfandl, Sárfehér és Gyöngy szőlőket tartották a legalkalmasabbnak a helyi viszonyok közepette. A szőlőművelés fejlesztését szem előtt tartva a Győrvidéki Gazdasági Egyesület élénk propagandát folytatott, mellyel a szőlőtermesztés minden alapvető szabályát igyekezett a lakossággal megismertetni. Az eredmény nem maradt el, több olyan bor is kikerült e borvidékről, amelynek minősége megfelelt akár a külkereskedelmi követelményeknek is.

Az 1880-as években, főleg a külföldi tapasztalatok alapján egyre több új technológiai megoldás jelent meg. 1881-82-ben az urasági birtokokon már borfejtőgépet, szeszmérőket és fűszeres bor (ürmös) készítésére szolgáló eszközöket használtak. A lassan kibontakozó fejlődést azonban egy új szőlőbetegség, a filoxéra megjelenése akasztotta meg néhány évtizedre.
A filoxéra, (szőlőtetű, a levéltetvek közé tartozó, a szőlő gyökerein élősködő rovar) az 1860-as években jelent meg Európában, óriási pusztítást okozva a szőlőterületekben. Korzikán, Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Dél-Németországban, majd Ausztriában is jelentkezett. Magyarországon 1874-ben a Földművelési Ipari és Kereskedelmi miniszter országos felhívásából szereztek róla tudomást és már a következő évben, Pancsova térségéből megérkeztek az első megbetegedésekről szóló hírek. A fertőzés lokalizálására hozott szigorú intézkedések sajnos nem hoztak eredményt, így a fertőzött szőlővesszőkkel igen gyorsan elterjedt az egész ország területén. Egyrészt a délről (Pancsova irányából) érkező fertőzésről beszélhetünk, másrészt a nyugatról, Ausztriából meginduló terjedést figyelhetjük meg. A birodalom klosterneuburgi szőlővessző értékesítési és szőlészeti központjából, a magyarországi eladások útján rengeteg, fertőzött szőlővessző került be magyar területre, főleg a nyugati országrészekbe, így Győr megyébe is. A Győri Közlöny l886/IX. száma a következőket írja: "A szőlők rettenetes ragálya, a philoxéra már a megye határát átlépte. Csanakon és Ménfőn ugyan még az nem constatálódott, de már a szomszéd háza ég..." Szörnyű képet festett a cikk írója a Győr környéki szőlők pusztulását követő társadalmi válságról: "...hány száz most még független, elégedett szabadot tenne az tönkre, a romok közé, Győr közvetlen szomszédságában, a pauperizmust teremtvén meg - ezeket elgondolni is borzasztó". (pauperizmus: a lakosság, a dolgozó tömegek elszegényedése, elnyomorodása; tömegnyomor)

A pannonhalmi főapátság birtokait egy ideig még elkerülte a vész. l887-ben a főapát, vallás és közoktatási miniszterhez írt levelében még azt írja, hogy az apátság szőlői fertőzésmentesek és a zalavári, celldömölki és bakonybéli rendházakat is elkerülte a baj. Az első fertőzések a Balatonfelvidéken jelentkeztek, a Tihanyi apátság gazdasági alapjait veszélyeztetve. A bakonybéli apátság megbízást kapott a pannonhalmi főapáttól, hogy kajári mintaszőlője mellett telepítsen ellenálló, amerikai szőlőfajtákból álló anyatelepet, és ezeket a fajtákat oltassa be a jó minőségű fajtákkal. A tihanyi apát pedig, a balatoni szőlővidék megmentése érdekében, szőlőiskola létrehozására bíztatta. A közelgő vészt megelőzendő, 1887-ben a főapát új szőlőinspektort szerződtetett Vitál Kornél személyében. Mindezen intézkedések ellenére 1889-ben Nyúlon, Écsen, Csanakon, Barátin, Tényőn, Ménfőn, 1890-ben pedig Kisécsen és Szentmártonban is észlelték a filioxéra megjelenését. A helyzet tovább romlott, erre utal Vitál Kornél jelentése is: "...ha nem ügyelnek jobban a szőlőkezelésre és a filoxérára, úgy a termés pusztulásán kívül még tőke sem marad, ami az oltásokhoz rendkívül fontos lenne."
Az 1896-os felmérések, amelyek a Vallás és Közoktatási Minisztérium által szorgalmazott kérdőívezések alapján készültek, és 1897-ben kerültek nyilvánosságra, szörnyű állapotokat tükröztek. A pannonhalmi apátság 111 hold 612 négyszögöl szőlőbirtokából 51 hold 874 négyszögöl elpusztult, 24 hold 159 négyszögöl súlyosan fertőzött területet jegyeztek fel, ami 50-60%-os veszteséget jelentett. Valamivel kedvezőbb volt a helyzet a pannonhalmi főapát Szentmártoni birtokán, ahol a kb. 30 holdas szőlőültetvények mintegy 30 %-os pusztulást szenvedtek A védekezés legjobb módszerének nemzetközi tapasztalatok alapján a szénkénegezést tartották. (A szénkéneg olyan vegyület, amely a gyökérzet közelébe juttatva elpusztítja a filoxéra kártékony lárváit) Jó módszer volt továbbá az új, még fertőzésmentes területek beültetése, és az ellenállóbb, direkttermő szőlőfajták alkalmazása is. Több nemzetközi és országos rendelkezést hoztak, amelyek szigorúan tiltották a fertőzött szőlővesszők behozatalát. Felállították az Országos Filoxéra Bizottságot, amely megpróbálta összehangolni, az eredményes védekezés érdekében, a különböző szükségintézkedéseket.

A legfontosabb feladat a filoxéra megismertetése volt, mivel a hozzá nem értő lakosság körében több tévhit is uralkodott. Ennek az érdekében több felvilágosító előadást tartottak országszerte, így Győr megyében is. E tevékenységben nagy számban vettek részt a környék plébánosai és tanítói is. A pannonhalmi szőlőkben megnehezítette a védekezést az a tény is, hogy a termesztési módszerek sok helyen elavultak voltak, és az oly fontosnak tartott bőséges trágyázás is sok helyen elmaradt. A szőlőinspektor 1892-ben azt panaszolja, hogy a sok bujtás és döntés miatt nehéz a védekezés és a trágyázás is elhúzódik. 1890-ben Tényőn, Kisécsen és a Hospodár szőlőben (Szentmárton) alkalmaztak először szénkénegezést. A kezdeti sikerek után l892-ben az apátság 3 hordó szénkéneget és 2 szénkénegfecskendőt vásárolt. Felhívták a figyelmet arra, hogy főleg a régi, döntéses művelésű szőlőkben, a kénegező napszámosokat mindig kísérjék hozzáértő szakemberek, nehogy a fecskendők kárt okozzanak a gyökérzetben. A védekezés ilyen módja nem volt olcsó, 1 hold kezelése, napszámmal együtt kb. 25 Ft-ba került. A szénkéneg ára mázsánként akár 25-28 Ft is lehetett, ráadásul a növekvő igények miatt nehéz volt a beszerzése is. A szegényebb szőlőbirtokosok nem bírták kifizetni, ezért 1887-ben, központi rendelettel 15 Ft-ra csökkentették a szer mázsánkénti árát. Pannonhalma a tapolcai szénkénegraktárból kapta a szükséges mennyiséget, ahol vincellérképző iskola, anyatelep és borkereskedelmi központ is működött. A zalatnai gyár fokozott termeléssel sem bírta mindig kielégíteni a szükségleteket, így külföldi szállításokat is igénybe kellett venni. A pannonhalmi és a többi apátság soron kívül jutott a rendkívül fontos vegyszerhez. l896-ban az apátság l4 hold szőlőjét jó eredménnyel kezeltette szénkéneg segítségével. A közvetlen védekezés mellett megindult az ellenálló, direkttermő szőlőfajták telepítése is. Ezt a folyamatot kezdetben amerikai fajtákkal szembeni bizalmatlanság kísérte: "...a vesszőkereskedők nem éppen lelkiismereteseknek bizonyulnak, lépten-nyomon csakhogy pénzt lássanak, midőn a vásárolt s legtöbbször rövid vesszők a mi telepítési czéljainknak meg sem felelnek, s midőn úgyszólván azt sem tudjuk, hogy honnét és mikor hurcolhatják be a legjobb hiszemmel a vészt." (A főapát l892-es levele.)

Leginkább a Noaht, Elvisát, Othellót, Herbemont, Jacquezt, Clintont, Canadát és York Madeirát telepítették az amerikai fajták közül. 1887-ben az apátság 5500 Jacques és 4000 Herbemon tőkét rendelt. Franciaországból 1888-ban újra, a 3500 Jacquez és 5000 Herbemon mellett, a tételek között feltűnt 9000 tőke Riparia Saurage is. Ezeket a szállítósokat a Filoxéra Bizottság nem engedélyezte, ezért helyettük itthonról kellett beszerezni 15000 db Riparia Sauvage-t. A megfelelő szőlőellátás érdekében Tényőn szaporítótelepet is létrehoztak. 1891-ben a Győri Gazdasági Egylet kéréssel fordult a főapáthoz, hogy a szegény sorsú birtokosoknak ingyen adhasson tőkéket. A főapát ezt úgy fogadta el, hogy az önköltség levonása után, saját szaporításából juttatta tőkékhez az egyletet. A tisztán amerikai fajok azonban nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, mivel rosszabb minőségű borokat adtak. Ezért hamarosan áttértek az oltványszőlők telepítésére, amelyből összesen 9 hold 1230 négyszögöl került ültetésre.
Jó védekezési lehetőség volt az úgynevezett immunis homoktalajokon történő szőlőtelepítés is. A 75%-nál magasabb kvarctartalmú (SiO2) homoktalajok állékonysága ugyanis megakadályozta a filoxéra lárvájának mozgását, mivel annak járatai beomlottak.) Ilyen immunis talajok azonban az apátság birtokában nem nagyon voltak, s csak Hecse község mellett történt ilyen telepítés. Új szőlőfajták elterjedése volt megfigyelhető, amelyek jó minőségű bort adva lehetőséget nyújtottak arra, hogy a helyi szőlőtermesztés kilábaljon a nehéz helyzetből. Vitál Kornél legjobbnak a testes Mézesfehért és a kiváló illattal és zamattal rendelkező Szilvánit és Veltelinit ajánlotta. Ezeken kívül kezdtek elterjedni az Olaszrizling, Kadarka, Ezerjó, Szlankamenka és Chasselas ültetvények is. A hatalmas pusztítást eredményező filoxérajárvány és az ezzel egyidőben fellépő peronoszpóra és lisztharmat fertőzés felgyorsította a Győr környéki szőlőbirtokok tőkés átalakulását, elősegítve a modern termelési eljárások és a jobb borkezelés bevezetését.

A szőlőbetegségektől való félelem és az erőteljes központi propaganda miatt szervezettebbé vált a gazdálkodás. Rendszeressé váltak a trágyázások, permetezések, új ültetési, oltási és művelési szokások. Megjelentek a friss telepítések, amelyeknek az arányai Szent Mártonban 11,2%, Tényőn 27,8% voltak.
Ha a filoxéra pusztítását az egész dombvidék területére vonatkoztatjuk, megdöbbenő adatokat találhatunk. Az 1873-as 2375 ha-os szőlőültetvények 1895-ben 2026 ha-ra, míg 1913-ra 938 ha-ra zsugorodtak. (Tényő, Ravazd, Pázmánd, Pannonhalma, Nyúl, Nyalka, Csanak, Ménfő, Kajár, Barát, Szemere, Ság, Felpéc, Écs adatait figyelembe véve) Bár a szőlőtermesztés a századfordulótól újra fejlődésnek indult a filoxéra nem tűnt el a vidékről és még hosszú időn keresztül, főleg szénkénegezéssel védekezni kellett ellene.

Fotó:rishon-lezion