Márciusi Szekszárdi Bortúra beszámoló - 1. rész

Március 17-i túránk alkalmával a tavasz köszöntött minket. Gyönyörű napsütésben telt az egész napunk, így már megalapozott jókedvvel vágtunk neki szekszárdi ismeretterjesztésünknek. Találkozó a Bormúzeum környékén volt. Népes kis gyülekezettel érkeztünk a 160 éves, felújítása után is eredeti hangulatát megőrző építménybe. Odabent az elmúlt évszázad minden jellegű szőlész-borász „kézműves” technikájának relikviájával találkozhatunk. Korabeli prések, permetező és gyomirtó eszközök, kézzel festett szőlőbetegségek könyvbéli másolatai, rengeteg pincefotó és dolgozó kezek megörökítve, ahogy ápolják a borkészítés hagyományát. Könnyen elvesznénk a kézi eszközök rengetegében, ha nem lenne Hefner Gábor is velünk, aki amellett, hogy bormúzeumi kalauzunk, nem utolsó sorban eme remek hely kitalálója és üzemeltetője is egy személyben. Minden jellegű kérdésünkre készséggel válaszol és segít abban, hogy megértsük a fejlődés különböző lépcsőfokait. Még hozzáteszi, hogy távolról sincs kész a „komplexum”, hiszen a szomszédban nagy erőkkel épülő kóstolóhelység adhat otthont a későbbiekben borkurzusoknak és a borkóstolóknak.
Megszomjaztunk e sok boros beszédtől, úgyhogy célba vesszük Fülöp Gergő barátom szemközti présházát. Egyszerű körülmények uralkodnak, de nem a látvány kedvéért látogatunk el hozzá, hanem azért amivel kínál minket. Az alig harminc egynéhány négyzetméternyi „feldolgozó helységből” közvetlenül vezet egy lépcsősor a mélybe. Jó hűvös van, de hát nem a Horvát tengerparton vagyunk, hanem Szekszárd több ezer pincéjének egyikében, mely kiváló boroknak biztosít életkörülményeket. Ők pedig így érzik jól magukat, 10-15 fok között. A több rövid ágból álló sárral kirakott pincehelység padlózata kaviccsal van végigszórva. A fal mentén sorakozó hordók mindegyikén fehér krétával kézzel feliratozva tartalmának évjárata és neve, illetve némelyik frissebb tétel legutóbbi fejtésének ideje. Miközben nézelődünk, Gergő tölti az első kis finomságot. Hozzáteszi, hogy a vidéken ritkaságszámba megy, tudta és saját tudomásom szerint sincs másnak készen a környéken… egy száraz sárgamuskotály! Benne is van a fajta és a vidék adta lehetőségek egyvelege. Illatában a jellegzetesen kirobbanó csemegeszőlős aroma, viszont nem annyira savhangsúlyos, mint az északi testvérei, inkább a déli lágyabb borok felé hajlik. Mindenkinek ízlik, gyorsan kiürül poharunk. Következőként a környékre jellemző főfajták (kékfrankos és kadarka) illetve a borok királynőjeként ismert világfajta, a cabernet sauvignon házasításából született szekszárdi rozé következik. Első két borunknak kifejezetten kedvez a pincében uralkodó hűvös. Jól érezhetőek a gyümölcsök ezekben a friss tételekben. Ezután következik egyik kedvenc fajtám, a jó öreg szekszárdi kékfrankos. Már egy fél évvel ezelőtt kóstoltam Gergőét, de arra magam sem számítottam, hogy mára mennyivel érettebb, komolyabb bort kapok a poharamba. Elmondhatom, hogy nekem ez volt az egész nap „csúcsbora”. Sokszor emlegetik a fajtára jellemző meggyes jegyeket, amit nem mindig érzek domináns aromának. De ha valaki életében egyszer ivott egy jó minőségű meggylikőrt, az tudja, hogy most mi következik. Tiszta édeskés, meggyes íz és illat, lágy, sűrű, jó ivású. Amilyennek lennie kell. Sorrendet követve ezután jött a merlot és a cabernet sauvignon. Mindkettejük a mindössze néhány töltést megélt újabb hordók adta, kissé vaníliás aromavilággal vannak felruházva, folytatva a lágy és testes vonalat. Ezek is a jó szekszárdi borok ismérvei: könnyű, de mégis testes. Nem a túlzóan magas alkoholban és az uralkodó tanninokban rejlik eme borok nagysága, hanem a valós beltartalmában. Likőrösen sűrű, ettől marad nagy teste mellett jó ivású! Ezért szeretem, és szerintem rajtam kívül a legtöbb szekszárdi borokat kedvelő is!
Na de még van egy két finomság itt a pincében. Például egy cabernet-merlot házasítás. Szépen magán hordozza az előzőleg kóstolt tételek mindegyikének jellegzetességét. Csak néhány palack készült belőle, úgyhogy csak ilyen alkalmakkor kerül megkóstolásra. Többen vagyunk olyanok a társaságban, akik tüzetesebben érdeklődnek a különböző tételek iránt, így még felajánlják nekünk, hogy megkóstolhatunk egy fejtésre váró tizenegyes kadarkát is. És mivel olyan nagy volt az adott évjárat, nyújtjuk is poharunkat. És nem csalódunk… bár házigazdánk csak-csak hangsúlyozza, hogy még nyers, de bizony érződik az alapanyag által beszívott rengeteg napsütés. Szép lesz ez is, méltó társa a többinek.
Majd a végén jön a kulcsszó: „Jánosáldás”. Nem is akármi. Egy kis eperfahordóban érlelt törköly. Már csak néhányan mondanak igent, hiszen házigazdánk hírhedten „laza csuklóval” rendelkezik. De azért jól esik…
A sok remek bort kóstolva könnyen egysíkúvá válna a sor, ha az ember nem találkozik egy negatív kontraszttal. Hiszen ismerni kell a rosszat ahhoz, hogy tudjuk mi a jó. De mégsem… nem nehéz szeretni a jót, és ragaszkodni is ehhez!
Gergő csak „hobbiborászként” fogadott minket, még kísérletezik, tanul…de istenemre... csak így tovább!
Folytatjuk utunkat és taxiba ülve elindulunk Közép-Európa legnagyobb új építésű kupolás pincéjébe, a Bodri Pincészetbe!

Folytatás következik….

A Szekszárdi Bortúrák hivatalos naplója