Februári Szekszárdi Bortúra beszámoló - 3. rész
…A domboldalba épített borház mögött, a „hegy” gyomrában rejlő pince egy rusztikus hangulatot idéző, elágazásokkal tarkított kupolás helyiségbe nyílik. Közepén egy hordó, mint később kiderül, nem véletlenül…
A Bortrezor a Fekete pincészet egyik különleges szolgáltatása. Kis kovácsoltvas kapukkal, egyénenként megjelölve, a pince több pontján vannak elhelyezve. Van is belőlük bőven, nagy évjáratok nagy borainak menedéket és megfelelő körülményeket biztosítva a hosszú élethez. A legnemesebbnek tűnő válogatás tulajdonosa a magyar médiában ismert közéleti személyiség. Majd megőrjít a kíváncsiság, hogy a festőt festésre, a költőt költészetre, a dalnokot dalra ihlető nemespenészbe burkolt palackhalmaz mit rejt magában. Kérdezem is, hogy mit lehet tudni erről, de itt minden trezor egyfajta magántulajdont képvisel, melyek igazi titkát csak tulajdonosa ismeri.
A pincébe érkezve még van néhány korty bor a poharunkban, úgyhogy csak hallgatunk és figyelünk. A kupolás helyiséget egyenesen átszelve a pince egy olyan ágába kerülünk, ami nincs kirakva téglával, kivájt nyers talaj. Úgy érzem, hogy haladunk visszafelé térben és időben, egyre „ősibbek” és komolyabbak a terek és a borok is, amiket kóstolunk. A nyers falat tarkítják a már idelátogatott borkedvelők pénzérméi… Nagyapám pincéje jut eszembe. Jól emlékszem az efféle motívumokra, ahogy gyerekként számoltam és nézegettem a különböző nemzetek különböző „aprópénzét”.
Nem győzünk betelni a hangulattal. A pince arculata nem modern, sőt… régies, a szó leges-legjobb értelmében. Hiszen erről szól a bor is. Nem technológia. Egy élő természetes anyag, ami már évezredek óta kíséri az emberiséget. Együtt él vele, társa jóban, rosszban.
Letelepszünk a kupola alatti hordó körül. Tudatos stáció, egy vaskos, rusztikusan leégett, és újra meg újra fellángoló gyertya, illetve a közkedvelt pogácsa már vár minket, bontásra kerül a Patikárius Cuvée. Neve a borász fiának hivatására utal. Összetett bor, hiszen hat tétel harmonikus házasítása. Mindent talál benne az ember; fűszerek, gyümölcsök, lágy savak, sima tanninok. A patikárius mindenre ajánlott gyógyszere. Nem tolakvó bor, mindenből egy kicsi, és ettől szép. Borkalauzunk ügyesen terelgeti a társaságot, igyekszik aktívan bevonni a kóstolásba a csapatot. Ránk hagyja, hogy legyünk szubjektívek, és ismerkedjünk meg a borral. Azért segít néha, de pont annyit hogy a kimondott helyes válaszok még bőséges sikerélménnyel gazdagíthassák a válaszadót.
Egy kis, trezorokkal szegélyezett ösvényen folytatjuk utunkat a pince egy másik ágába. Itt még hordóban érnek a nemes nedűk. Különböző méretűek, árnyalatúak, de egy szóösszetételt több helyen még ki tudok olvasni a kortól elszíneződött fán: „Hungarian Oak”. Ez bizony ízig-vérig magyar tölgy.
Egy elágazás végén lépcső vezet minket a pince mélyén rejlő kóstolóhelyiségbe. Itt már csak gyertyafény, és a Mókamester Cuvée. Cabernet-Syrah, nekem való házasítás. Az újhordótól csokoládés, kiegészítve az alapborok piros bogyós gyümölcsösségét, a végén pedig felbukkan a Syrahtól megszokott csipetnyi bors.
Visszatérünk ezután a borház kóstolótermébe, hiszen még vár minket két tétel. Mindezek előtt még rákóstolunk szépen kiszellőzött 2000-es Bikavérünkre. Roppant összetett volt már az elején, most aztán végképp megmutat mindent. De itt van a fiatalabbik sporttárs is, szintén Bikavér felirattal a címkéjén. Na, ebben is vannak azért még tartalékok. A Bikavér többek között arról is szól, hogy belátásunk szerint egy legalább közepesen testes tételt alkossunk meg. Ettől csak felfelé, és a bikavér jelző bizony akár meg is követelhetné ezt. Úgy tűnik, hogy az utóbbi évjáratok java része is ezt szerette volna kihozni a tőkékből. Örülünk ennek mi is, örül a gazda is, és örülhetnek még sokan utánunk.
Végül, de nem utolsó sorban jön a „csokis” Cabernet. Nem hazudtolja meg becenevét, jó lenne most egy falat étcsokoládéval összekóstolni. Szépen összesimultak az újfahordós érlelés zamatanyagai az alapborral. A Cabernet pedig kifejezetten szereti ezt a markáns, érlelésből származó aromavilágot.
És itt már úgy érezzük, hogy nem lehet fokozni az élvezeteket. De mégis... megkérnek mindenkit, hogy öblítsék ki poharaikat, mert az est záróbora nem tűr meg mást. A szekszárdi talajösszetétel és éghajlat alapvetően a vörös borszőlőfajtáknak kedvez inkább. Ugyanakkor hozzáértéssel kiemelkedő fehérborok is készíthetőek ezen a vidéken. Mondjuk akár Tramini is, akár késői szürettel. Egy kis Cserszegivel fűszerezve még zamatosabb, izgalmasabb bort kapunk. Maradék cukortartalmánál fogva pedig már kinőtte a száraz borkategóriát, tökéletes lezárást biztosítva összetett vörösborsorunk végére.
Szép este volt, élveztük minden pillanatát…
A Szekszárdi Bortúrák hivatalos naplója
