Februári Szekszárdi Bortúra beszámoló - 2. rész
Február 11, szombat este…
Ma Fekete Mihály boraira szomjazik a társaság, kinek pincéje - szerintem - az egyik legszebb kilátással bír a vidéken. Jó vendéglátó hírében is áll, úgyhogy az egész napos szűnni nem akaró havazás sem gátol meg minket abban, hogy nekivágjunk egypincés Iván-völgyi túránknak. Taxit hívunk, de mivel úticélunk a dombság egy magasabban fekvő pontján található, meglehet, hogy az utolsó métereket tényleges túrázókként éljük meg.
De hát, hogy is szólnak Garay sorai: „Hegyre hág fel a szekszárdi, onnan hozza tűzborát.” Taxisofőrjeink is tagadhatatlan helybéliek, meg sem fordul fejükben, hogy ne jutnánk fel autóstól!
A borház bejáratánál akarva-akaratlanul elbámészkodunk. Bár minden fehér, mégis jól kirajzolódnak az egymást követő domborzati hullámok… és a csend. Itt más hangszínen beszél az ember, mint bent a városban.
Na, de azért ne felejtsük el, miért is vagyunk itt! Belépve a terem sarkába épített régi cserépkályha melege egy másik éghajlatra repíti az embert, az első pillanattól otthonos érzetet keltve. A berendezés egyszerű, de hagyományos. Hosszú tömörfa asztal, náddal átszőtt székek, lovaskocsi-kerék csillárok. A terem egyik oldalának falát a borász felmenőit megszemélyesítő festmények díszítik, másutt elismerések és díjazások, illetve bortartón pihenő palackok.
Cabernet törkölypálinkával kínálnak; ki tudna nemet mondani e kellemes gesztusra a kint tomboló, zimankós időjárásból betérve? Lágy, mint egy női érintés, és erős, mint egy férfias kézfogás. Rögtön érezzük is minden végtagunkat; egy falat pogácsa és pohárban a 2011-es rozé. Finom savak, ropogós piros gyümölcsök és kellemes fanyarság üdítő összhatása készít fel az elkövetkező vörös sorra. Közben Fekete Misi is csatlakozik. „Még folynak a pincemunkák”, ahogy ő mondja. Fontos időszak ez ebben e nemes hivatásban; ilyenkor még nagyon oda kell figyelni, pátyolgatni, óvni a felcseperedni vágyó éretlen nedűt. Borászunk személyével bővülve egészen megtelni látszik a terem; már nem csak egy ember, rögtön kettő gondoskodik a társaság jólétéről.
Rozé után a Fekete borpince egyik legfontosabb bora következik, a Zweigelt. Misi hangsúlyozza is, hogy szívügyének tekinti a fajta népszerűsítését. A „TSZ korszak” olyan szőlőfajtákból csinált tömegtermelő, gyenge minőségű hírében álló bort, mint az olaszrizling, a furmint, a kadarka, vagy a zweigelt. Szerencsére a megváltozott hozzáállás és hozzáértés találkozása ezúttal is rácáfol a korábbi gondolkodásmódra. Kifogástalan íz-illat egyensúly, tiszta cigánymeggyes zamatok, lágy savszerkezetű finomság. Itt meg is jegyezném, hogy a kóstoló végén mindenki kedvencei közé sorolta ezt a tételt!
A borkóstoló közben Péter barátommal, és Misivel a háttérben halkan beszélgetünk a kadarkáról, illetve a mára már Szekszárdon ritkaságszámba menő hagyományos, bakműveléses változatáról. És már kóstoljuk is a „Fekete-félét”: ő is még a könnyed vörösek kategóriájában mozog. Cseresznyés-fűszeres aromáival eszembe is juttatja a nyári „halászlés pincebulik” hangulatát. Megállunk egy kicsit ennél a fajtánál, hiszen nemcsak önmagában köthető e vidékhez, hanem a szekszárdi bikavér elengedhetetlen alkotóeleme. Rövidnek sem nevezhető tanácskozás után bővítjük eredeti forgatókönyvünket egy 2000-es tétellel. Dekanterbe kerül, és fokozatosan kóstolgatjuk. Mindig egy kicsikét, figyelemmel kísérve, ahogy megnyílik előttünk! Nem szégyenlős, már az elején sokat mutat; többen ámulnak is korának ellentmondó, kirobbanó, fiatalos gyümölcsösségén. Azért türelemmel kivárjuk és hagyjuk életre kelni poharainkban. Ez a legszebb a borokban, hogy élnek és változnak, folyamatosan.
Közben, amíg pihentetjük koros bikavérünket, poharunkba kerül a jól bevált szekszárdi kékfrankos, miközben jóízűen falatozzuk a kóstolóhoz járó, házigazdánk által a forró cserépkályha kemencenyílásában életre keltett kívül ropogós, belül omlósan puha pogácsákat. Az ilyen apró gesztusok teszik még kellemesebbé ittlétünket!
„Borkalauzunk” kérésére mindenki kézbe fogja poharát, és két palack borral felszerelkezve célba vesszük a kóstolóhelység végében található, a pince irányát mutató téglával kirakott kis boltíves átjárót. A borászat logójával ellátott ajtó sokkal többet takar, mint amennyit első pillantásra sejteni vélünk..
Folytatás következik……
A Szekszárdi Bortúrák hivatalos naplója
