Áprilisi Szekszárdi Bortúra beszámoló - 1. rész

Bár tartottam az esőzéstől, ezért mondhatnám „időjárásbiztos” bortúra programot állítottam össze a hétvégére. Végül mégis kitartott a napsütés és remek időnk volt ismét.

Azért kezdjük minden túránkat a szekszárdi Bormúzeumban, hogy mielőtt megkóstolnánk egy bort is, tudatában legyünk annak, hogyan jutott el jelenkori mivoltáig a mai szekszárdi szőlész-borászkodás. Természetesen minden pincészet képviselője felvilágosít a borkóstolók alkalmával arról, miként dolgoznak ma. De mivel léteznek olyan tőkék a borvidéken, amelyek kora több mint egy emberöltőt ölel fel, és a mai napig adnak borszőlőt, úgy gondolom, a gyökereknél kell kezdenünk, a szó szoros értelmében.

Miután megismerkedtünk a szőlészek, borászok és kádárok kézműves szakmájának a század elejéig visszanyúló hétköznapjaival, a Bormúzeum előterét meghódítja a Borműhely… Megérkezik Pálos Miklós.
Jól öltözötten, zakóban lép be az ajtón egy karton borral a karján. Kezünkbe kerülnek az előkészített poharak, és rögtön belekerül az aktuális és így legfrissebb Campus rozé. Olyannyira friss, hogy csak néhány palacknyi van letöltve, így az elsők között kóstolhatjuk meg forgalomba kerülése előtt. Minden alkalommal lenyűgöz a legutóbbi évjárat nagysága egy-egy friss tétel kóstolásakor. Ez alkalommal is érződik, hogy mekkora beltartalommal rendelkezik kékfrankos alapokon nyugvó belépőnk. Gyönyörködünk színében, élvezzük illatát és ízét, melyek egyensúlya tükrözi a borász odafigyelését.

Ez a Borműhely hitvallása… elsősorban a minőségre törekvés. Olyannyira, hogy míg legtöbb borászat terjeszkedni és gyarapodni kívánkozik, a Borműhely csökkenni szeretne, hogy még több odafigyeléssel gondoskodhassék a szőlő egészségéről.

A következőkben kóstolt házasítások tökéletesen megfelelnek ennek az elvárásnak. Neveik pedig megszólalnak és magukhoz csalogatják a fogyasztókat. A Campus vörösünk, zweigelt és merlot megegyező arányú házasítása… csavarzárral, baráti áron, baráti társaságoknak, pontosabban, ahogy a neve is elárulja… főiskolásoknak, egyetemistáknak, azoknak, akik jót akarnak jó áron. De még milyen jót…
Magnum palackos borunk a „mindennapi…” névre hallgat, és a pincészet területeinek mindegyikéről kapott valamit, így lesz a végére nyolc féle bor házasítása. A másfél literes kiszerelésre pedig egyszerű magyarázatot kapunk. Röviden összefoglalva, akinek nem elég egy palackkal a jóból, az rögtön kettőnek megfelelőt kap a pénzéért.

Borozgatás mellé a kikészített házi kolbászból, házi sajtból, paprikából és friss kenyérből ekkorra a legtöbben már elkezdenek csipegetni.
A Rokka sorozat már a türelmesebb embertípusoknak való. Az anyag sűrűbb, az aromák összetettebbek. A vidék két jellemző, „magyar” fajtákból készült változatát van szerencsénk kóstolni: az egyik kadarka, a másik pedig kékfrankos. Szerintem már a Campus vörös is kiemelkedik a hétköznapi borok világából, de ezek a borok még egy szinttel feljebb teszik a mércét. Bizony a régmúlt tömegtermelő kadarkája és kékfrankosa mára már készítőikkel együtt beérett, és ugyanilyen érett borok is készülnek belőlük.
A kóstolósort végül úgy zárjuk, ahogyan kezdtük. Egy különleges tétellel, melyről eleinte semmilyen jellegű információt nem kapunk. Borászunk hagyja, hogy ismerkedjünk vele, várja, milyen benyomást kelt bennünk. Igazán nagytestű bor, a fény képtelen áthatolni rajta. Illata összetett, mégis ismerős. Egyik bortúrázónk véleménye szerint bikavérrel van dolgunk. Magam is e felé hajlanék, de ez így túl egyszerű lenne. Bár ilyennek képzelném a színre utaló hatásos megnevezésű házasítást. Aztán jön a meglepetés… Pálos Miki abszolút kékfrankos párti, a kóstolt tétel pedig magas hozamkorlátozással kizárólag a Decsi-hegyi területen szüretelt szőlőből készült. Jómagam is nagyra tartom a kékfrankos, így a bor még jobban tetszik, mint bikavér „mivoltában”.

A Borműhely palackjait Forrai Ferenc által készített címkék ékesítik, akinek időszakos kiállítása látható a bormúzeum egyik pinceágában. Így erre a témára kitérve Pálos Miki nemcsak elmesélheti, hanem meg is mutathat olyat, amelyeket ezúttal (még!) nem kóstolhattunk meg.
A kóstoló végén kiderül, hogy borászunk is abba az irányba tart, amerre bortúránk következő állomása található. Úgyhogy nagylelkű felajánlására nem mondunk nemet, beszállunk a nagycsaládosoknak kialakított egyterűbe, és már úton is vagyunk a Fekete Borpincéhez különleges csokoládé-bor kóstolónkra.

Folytatás következik…

A Szekszárdi Bortúrák hivatalos naplója