Abu Nuvász: Vegyes sorok az italról

A bor s a víz között ős gyűlölség vagyon,
dühöng a bor, ha víz silány cseppjei érik;
csillámló víz között látod-e, a szeme,
bár nem kórság miatt, félelmesen fehérlik.
*

Ádám apánk kora óta bujkál a bor,
óvakodván, nehogy a víz legyen a párja;
s bizony hall a füled, ahányszor keverik
nyögést meg jajgatást: így válaszol reája.
Tehát a víztől óvd, és nyújtsd ide legott,
mert ha nem ihatom, tüstént szomjanhalok!
*

Bajtársam volna csak, ki bátran vélem innék,
míg iddogálva itt várom a böjtszegést!
Csodás erejü bor, melyet leöblögetsz most,
de idd csak akkor is, ha már fejed nehéz.
Ki félted lelkemet, mert tiszta bort nyakaltam,
jó lesz lakoznom a gyehennán, légy nyugodtan.
*

Elmult a bőjt hava, és jött böjtmás vigalma;
a kupa sokszinű huncutságot kinál.
Látogat az öröm, a már hatalma-teljes,
s hol lant mellé, hol a serleg pártjára áll.
S már csak a lány dala hallatszik, amint igyekszik
szép hanggal tartani minden követelőt.
A bor már megjelent színpompás köntösében,
s kik isszák, részegek, vagy víg éjjelezők.
*

Karkhi bor ez, az élet hosszuságát
rövidre szabja s nyujtja a reményt;
rest léleknek képzeletet, csodást ád,
s meglágyítja a szivet, a keményt.
*

Kéjt, örömöt, sikert nem lelek én,
sehol - csupán a kancsó fenekén.
*

Itass, itass! Ha nagy kupából adtál
zamatos bort, nem kell a kis kupád.
Mindjárt rózsásan látom a világot,
igámba hajthatom a sors nyakát.
*

Addig itass, ha meg nem úntad,
mig szépnek nem látom a rútat.
*

Ne szídj, amért fejem elkábitotta,
és a rútat gyönyörűnek mutatta.
*

Tiszta tüzes borral itass,
öreget is megifjít az,
ballépésből erényt csinál, itt,
erény is tőle bűnre válik.
*

Mulattam cimbalom- s fuvolaszóval,
a nagy kupából sűrün ittam, ó jaj!
Isteni törvény köntösét ledobtam,
s a tiltott dolgok tengerébe buktam.
*

Patak patakba folyt, olyan bőséggel ömlött
az ég felhőiből, a villám méhiből.
A kertet könny-eső nárcisszal és pipaccsal,
mint menyasszonyt szokás, úgy öltöztette föl.
Korán reggel kelék, a pirkadás előtt még,
s néztem, mint száll le a Pleiász hét csillaga.
Boromat éjszemű, pozsgás leányka mérte,
kinek szíveket ejt rabul dereka;
s olyan volt a bor is, melyet kupámba' nyujta,
mint tűz, mely szájon át a lelket lángragyujtja.
*

A kocsmába siettem, hol kutya nem ugat meg,
s ha sokat üldögélek, csak örül a gazdája;
nem is mozdultam addig, míg minden, mit kezem bírt,
el nem fogyott, s ruhám is, sarum is ment utána.
*

Mivel a bort Mohammed tiltja itt,
ha már iszod, Krisztus hitében idd!