Tinódi Lantos Sebestyén: Sokféle részögösről (1548)

1 Sok részögös, hallgassátok erkölcsötöket,
Isten ellen részögségben ti vétketöket,
Mert gyakorta felejtitök ti Istentöket.

2 Én beszédöm az Noéról kell elkezdenöm,
Az jó bornak meglelését megbeszélenöm,
Sok rendbéli részögségöt megjelöntenöm.

3 Bárkájából Noé atyánk mikort kiszálla,
Mindenféle népét, barmát el-kibocsátá,
Ez szép szárazföldön Isten elszaparítá.

4 Ez időben az szőlőhegy soholt nem vala,
Paradicsomban Isten terömtötte vala,
Paradicsomból az vízezön kihozta vala.

5 Sőt egy magas hegyben szőlő megmaradott volt,
Az Noéhoz közel szőlő gyükerezött volt,
Meleg nyárban szőlő fővel szépön termött volt.

6 Találá meg egy bakkecske, szép voltát látá,
Gyömölcsét megharapálá és megvidula,
Szép szakállát igen rázá, magát hagyigálá.

7 Igen hamar kihozatá, Noé hogy hallá,
Kis kertében béhozatá, elplántáltatá,
Oroszlánvért és majomvért hamar hozata,

8 És disznóvért és kecskevért ő kerestete,
Szőlő tövét mindezökkel megőtözteté,
Ő az vizét megszereté, soká terjeszté.

9 Nagy vígan vesszőjét Noé elültetteté,
Kapásokkal mívelteté, hordót töltete,
Egy kedvében az jó borban Noé köppente.

10 De lám, Noé az jó bortúl megrészögödék,
Szertelenül ruhájával ő elaluvék,
Az kisebbik fiátúl, Kámtúl, megmevetteték.

11 El-kiméne, atyját, Noét bé sem fedözé,
Két bátyjának: Semnek, Jáfetnek azt megbeszélé,
Egy palásttal az két bátyja hamar fedözé.

12 Az Noénak szemérmére ők sem nézének,
Visszanézvén, tisztösségöt atyjoknak tevének,
Némikor Noé felserkene, hogy kimenének.

13 Kárát vallá ennek az Kám ő magzatiban,
Mert ezt Noé mind megérté, lőn nagy haragban,
Megátkozá Kámnak fiát ő nagy búában.

14 Nám, az Kámnak öregb fia Kanaán vala,
Sem-, Jáfetöt az vén Noé áldotta vala,
Hogy őnékik az Kanaán éltig szolgálna.

15 Ifjak, erről tanulhattok, mint atyátokat
Tisztöljétök, hallgassátok ti anyátokat,
Hogy reátok ne vegyétök az ő átkokat.

16 Isten Noét vénségében kivötte vala,
Ötven héján ezör esztendég éltette vala,
Világszerte az ő magvát elsokasítá.

17 Részögösök, megértsétök ti rendötöket,
Az bor miá különb-különb természettöket.
Oroszlánvérben kik részesök, mondják ezöket.

18 Bátor szívök, mint Sámsonnak, igen erősek,
Bajviadalt vitézökkel semminek vélnek,
Józanulván, ha rákelnek, bokrot keresnek.

19 Az majomnak természeti igen játékos,
Mit mástúl lát, azt műveli, oly igen okos,
Ő vérében aki részes, olyan játékos.

20 Tehetségöt részögségben sokat késértnek,
De nagy sokak erejökben csak szégyönködnek,
Kik amazt es elszalasztják, táncban elesnek.

21 Oly rút férög disznó-férög ő állatjában,
Ő bársonyát nem kíméli, hever az sárban,
Ő vérében azki részes, hever az sárban.

22 Részögösök, kecskevérben azkik részesök,
Mert kecskéknek természetök, tombolnak, szöknek,
Magasságra felugordnak, kosul öklelnek.

23 Bémerülnek az bormarók sok tombolásban,
Kecske módra felszökésben és nagy sok táncban,
Részögségben sok gonoszság lészön az táncban.

24 Alázatos, békességös egyik részögös,
Az második csak garázdás és oly versönyös,
Imádkozik és bűnén sír harmad részögös.

25 Negyedfélék apróságot igen kívánnak,
Ötödfélék dúlnak-fosztnak, oly igen lopnak,
Hatodfélék csak hallgatnak, mert megnémulnak.

26 Igen bölcsek hetedfélék, mint Damján lova,
Részögségbe veteködnek az hit dolgába,
Szentírásból semmitudók ők józanságba.

27 Nyolcadféle részögösök vannak udvarba,
Vitézségök, bölcsességök nincsen magokba,
Nyalánk hálót ők tanultak az ő dolgokba.

28 Nyelvesködnek, ők csácsognak úrasszony előtt,
Mit kívöl hallnak, azt beszélik úrasszony előtt,
Soknak ejtnek nagy bánatot baráti előtt.

29 Az urak, nám, asztalokhoz azért ültetik,
Eszös népek az asztalnál csúfnak ítélik,
Mert csúfságát az asztalnál sokan mevetik.

30 Nem kell akkor hegedülni, lantot pöngetni,
Szép dolgokat krónikákból nem kell zöngeni,
Csalfa bíró mert ott csácsog, azt kell hallgatni.

31 Az csélcsapás többet használ az vitézségnél,
Hízölködés, csúfolkodás lantnál, énöknél.
Társim, ezzel se gondoljunk, igyunk jó kedvvel!

32 Gondban esik, elaluszik az kilencedik,
Az bor szagát ő megérzi, ha elkerülik,
Ott feltekint, az pohárért igen morgódik.

33 Igen eszik az tizedik, virradtig iszik,
Nagy gazdagnak véli magát tizenegyedik,
Az házsárton mindent elveszt tizenkettődik.

34 Száguldásval lovát veszti tizenharmadik,
Megsiratja kárát másnap, megjózanodik.
Mind virradtig elbúdosik tizennegyedik.

35 Olyak vadnak, gyaloghidat meg sem találnak,
Az híd mellett, hipp! az sáron általgázolnak,
Lábok nékik négy is vagyon, vélnéd baromnak.

36 Meg sem mosdik borzas fővel tizenhatodik,
Az konyhára, az pincébe ottan béesik,
Ha meglátod mint Markalfot, bolondoskodik.

37 Ez es nem jó, részögségbe ki vereködik,
Jámbor házasát, jó szolgáját kik szidják, verik,
Meg is ölik, részögségbe néha történik.

38 Hogy megértsed, il részegös tizenhetedik.
Tíz-nyolcadik az jó borban mindaddég iszik,
Rókát szaggat, száját törli, ű esmég iszik.

39 Sokan vannak, részögségben sokat ígyérnek,
Tűlök kérik, józanokban tetszik mérögnek,
Nevet vesznek, mert űt mondják hazug agebnek.

40 Az huszadik szolgálatját igen ajánlja,
Szükségkorán ha meglelöd, azt elhallgatja,
Il barátot, atyafiat minden utálja.

41 Gondolkodnak bornemiszják, igen hallgatnak,
Részögösök mit csácsognak, azt mosolyogják,
Hogy bölcsebbek ők volnának, mind azt alítják.

42 Az bor szaga ő fejöket ott általhatja,
Csácsogását, felszökését minden meglátja,
Asszonyoknak az szebbikét táncban kívánja.

43 Bormegiszják nékik vannak, mikor akarják,
De az álnok fösvénségért ők bort sem isznak,
Mikor isznak, erkölcsöket jóvá sem hagyják.

44 Azkik urak, asztaloknál sokan ravaszak,
Súg, hogy félön az vendégöt hogy bolondítsák,
Ű magának lágy italját félig iktassák.

45 Az asszonyok, szép lejányok, nagy gyengén élnek,
Az asztalnál ők sem esznek, nagy fittyel élnek,
Maga még reggel szép sölt kappant ők elnyeltenek.

46 Ezöstkannácskát az pincébe eligazítnak,
Regtől fogva kit éfélig meg sem szárasztnak,
Két rossz tálat ők zörgetnek, szöknek, tombolnak.

47 Ez kannácska meg sem szárad, rejtökbe tartják,
Nagy gyakorta jól köppentnek, fart igazgatnak,
Onnat hazól férjök éhöznek, szoméhoznak.

48 Sőt ők gyakran ablakokban hogy hímöt varrnak,
Rejtökhelről borosedént ők előrántnak,
Egyet-kettőt akasztalnak, ők esmég isznak.

49 Vénasszonyok, jaj, szegényök, ők is kullagnak
Setét herre, bort ha kapnak, eltoszogatnak,
Az leányok ha ellopják, igen kogyognak.

50 Utálják az jó bort az nagy tömlőjű dajkák,
Tejök jüjjön, bort ha kapnak, gyakran kortyantnak,
Az gyermökön elalusznak, néha megfojtják.

51 Vén szakállú hopmestörök mikor köppentnek,
Ott csácsognak és mint lehet, tombolnak, szöknek,
Az asszonyok, szép leányok, azon mevetnek.

52 Jó bort kérnek, ha nem adnak, igen zúgoldnak,
De ha jó bor palaszkjokban, ők danógatnak,
Szakállokat borzogatják, ők esmég isznak.

53 Ímé, elrejtőztenek volt az vígságtevők,
Lantosok és hegedősök, kiknek bor lelkök,
Csak borért is elzörgetnek néha szegényök.

54 Gyorsan köppent, még idején békeni magát,
Szunnyad, véti ő nótáját, vonszja az fáját,
Meg is ütik, néha történik, bottal az hátát.

55 Székön ülő sok tolvajok lesnek piacon,
Nagy morgással átkozódnak szenes fazekon,
Alól gyújtják, fölyül ontják az bort akkoron.

56 Árujokat olcsón veszik, nagy drágán mérik,
Néha ifjak aludt szénbe puskaport rejtik,
Az fellobban, Valkó vidékét elpörzsölik.

57 Gondoljátok, részegesök, ti vétketöket,
Melyekbe megbántottátok ti Istentöket,
Il erkölcsnek, részögségnek vessetök véget!

58 Az bort Isten nagy jó végre nekünk terömté,
Mértékletösségvel véle élnenk engedé,
Józanságval minden őtet szépön dicsérné.

59 Bátor igyunk az jó borban, jó kedvet végyünk,
Istenünknek, nemzetünknek csak mi ne vétsünk,
Ha különben cseleködünk, lelkünkben vészünk.

60 Azki szörzé, neve Sebestyén, szoméhságába,
Nyírbátorba ezörötszáz és negyvennyolcba,
Udvarbírák bort nem adnak, vannak átkjában.