GUILLAUME APOLLINAIRE: VENDÉMIAIRE
Gondoljatok reám jövendő emberek
E kor az én korom királyok vége lett
Így láttuk búsan és csöndben meghalni őket
Háromszor vakmerőn háromszor nagyra nőttek
Szeptember végetájt Párizs de szép de szép lett
Szőlőtő minden éj venyigék fénye égett
Dicsőségem repül csőrével odafenn
Sok érett csillagot csipkedve részegen
Várták a csillagok a virradat szüretjét
Úgy jártam a sötét rakpartokat egy estén
Auteuil felé menet hallék egy hangzatot
Mely zengett súlyosan s olykor elhallgatott
Hogy más hangok dalos siráma is az éjben
Tisztán és messziről a Szajnapartra érjen
S hallgattam hosszasan a sok-sok éneket
Mely Párizs dallamán az éjben ébredett
Francia városok s ti városok a földön
Én mindre szomjazom mindet torkomba öntöm
És láttam a szőlőhegyen már Párizs részegen
A föld legédesebb fürtjeit leszedte éppen
Csodás szőlőszemek dalolnak venyigéken
És Rennes és Vannes felel és Quimper visszaint
Ó Párizs itt vagyunk embereink és házaink
Szőlőink melyeket babusgatott a napfény
Magukat áldozzák neked hogy megittasulj te túl mohó csodás lény
Agyakat hozunk teneked és falakat és temetőket önként
Bölcsők szavát melyet nem hallasz meg soha
És eszméinket is ó folyamok nagy árja
Fülelő iskolákat és kezeinket kinyújtva
A templomtornyokat mindnek hosszú az ujja
S a hajlékony értelmet is elhozzuk neked
Melyet mint házat kapuja a misztérium rejteget
Gáláns misztérium te szép lovagi végzet
Misztérium melyet elrejt egy másik élet
Szépségen messze túl a kettős értelem
Nem ismert Hellas és Kelet kettős talány
Bretagne kettős értelme vagy Bretagne-é hol az ősi
Földrészt türelmesen nyesi az óceán
És Észak városai mind szólnak szavuk vidám
Párizs ím itt vagyunk fogadj élő borodnak
Férfias városok hol dalolnak dohognak
Szentséges gyáraink fémből vert szentjei
Magas kéményeink a felleget teherbe ejtik
Akár a hajdani a gépi Ixion
És számtalan kezünket
Gyárak üzemek műhelyek kezek
Ujjainkhoz hasonló munkások meztelen
A valóságot gyártják órabérért
Mind elhozzuk neked
És Lyon is felel s fourvières-i angyalok az égen
Szőttek egy új eget zsolozsmák selymes szőttesében
Párizs csillapítsd szomjadat az isteni szavakkal
Mormolják őket ajkaim a Rhône és a Saône
Megújuló halála örök-egy ünnepély
A szenteket megosztja ettől esőz a vér
Ó kín ó boldog zápor meleg eső pereg
Kitárult ablakokra bámul egy kisgyerek
A részeg madaraknak kínálkozó fürtök fejek
A déli városok e szavakat felelték
Párizs te egymagad vagy értelem nemesség
Kedvünk irányait a végzeted kiszabja
S te nagy Földközi-tenger meghátráló habja
Törjétek kétfelé testünket mint az ostyát
Mind e sok magas szerelmek árva tánca
Lesz majd a tiszta bor melyet szeretsz te Párizs
S Szicíliából éppen egy végtelen madárraj
Érkezett és e szavakat jelezte szárnycsapással
Venyigénk fürtjei már mind lefosztva ím
E szőlőszem-szavak melyeknek magvain
Érezni még a vér a föld a só izét
Csillapítsd szomjadat ó Párizs mind tiéd
Fölötted ég felhőkön át derengő
Becézi Ixion sandaszemű teremtő
S látja az afrikai hollók születését
Fürtök fakó szemek magukat únva lassan
Az élet és jövő ringnak szőlőlugasban
Hol vannak a sugártekintetű szirének
Csalván hajóst akit kedvelt e sok madár
A Scylla szirtjein nincsen nyomuk se már
Ahol zengett vidám varázsú hármas ének
A szikla hirtelen megváltoztatta arcát
A hús ábrázatát hullámét mindenét
Ami csak elképzelhető
Az álarcok ti vagytok álcázott arcokon
Partok között az ifjú még úszott mosolyogva
A hullámon lebegve még úsznak vízbefúltak
S a nők dalolva sírva szálltak az új habokba
Elhagyva partokat s a szirteket s a sápadt
Férjeket is akik csöndben hevertek ott
Előbb a ragyogó nap fénye fele szálltak
S merültek vízbe mint lebukó csillagok
S belepték nyílt szemek hogy bolyongott az éj
A parton hol a szörny fütyült a télen át
S hallottam hirtelen amint császári hangod
Ó Róma
Átkait szórta volt eszméimre s az égre
Ahol a szerelem a végzetek vezére
Lásd ázik a keresztfán kihajtó levél
S Vatikán mélyein halódó liliom
A borban és e bor fűszere ama vér
A tiszta vér e vér azé ki ismer egy
Más szabadságot is mely nő mint a növény
S te nem tudod hogy ez a legfelsőbb erény
Egy hármas korona lehullt az út kövére
Hever míg főpapok szandálja rúgja félre
Ó halványuló demokrata fény
Jöjj hát királyi éj amelyben majd kivégzik
A galambot s a sast a farkast meg a bárányt
Egész sereg király ellenség és kegyetlen
Mint te oly szomjasak örök szőlőligetben
A földből kifelé emelkednek az éghez
S majd isszák boromat mely kétszer ezeréves
A Mosel és a Rajna folynak egymásba csendben
Európa nappal-éjjel imádkozik Koblenzben
S hogy meg-megálltam én hazamenet Auteuilbe
S úgy hullott némely óra mint hullanak a földre
A szőlőlevelek hallottam egy imát
Amelyben egyesült két kristálytisztaság
Ó Párizs országod bora jobb mint az amely
A partunkon terem északi venyigén
Már minden mag megért e szörnyű szomjuságra
A présben szép erős férfiú-fürtjeim
Majd hosszan kortyolod egész Európa vérét
Mivel gyönyörü vagy és csak te vagy nemes
Mert nem születhetik meg Isten csak tebenned
Sok szőlőmívesem a szép házak között
Melyeknek fénye két vizemben tükrözik
A szép házak között melyek feketék és fehérek
Dalukban este ők tudatlanul téged dicsérnek
Mi folyékony kezek imára fonva egybe
Sok kalandos vizet viszünk a tengerekbe
S mint nyílt olló között a köztünk aluvó
Városból semmi fényt nem lát a két folyó
Melyeknek moraja az éjben messze száll át
És megzavarja a koblenzi lányok álmát
Mire a városok százan feleltek aztán
Távoli szózatuk nem ért fülembe tisztán
S vegyíté Trèves az ősi város
Hangját a hangok zavarához
A világegyetem e borban sűrüdött
Beteltek tengerek és állatok s növények
Beteltek városok sorsok s a csillagének
Térdeplő emberek a mennyek partjain
S a hajlékony acél hűséges cimboránk
A tűz is melyet úgy szeressünk mint magunkat
S a büszke holtak is a homlokom alatt
S a villám mely kigyúl akár a gondolat
És együtt és külön a nevek és a számok
A papiroskilók lobogva mint a lángok
S kiknek nyomán fehérszínűek lesznek csontjaink
Az örök versek is magukat únva mind
A hadseregek háborúra készen
A keresztfaerdők és cölöplakásaim
Szerelmesem szemének partjain
A szájakból kiáltozó virágok
S mind amiről szólni se tudnék
Mind amit meg nem ismerek soha
Ez mind ez mind a borrá alakult
Amelyre Párizs szomjazott
És megismertem akkor én
Tettek szép nappalok és szörnyü álmok
Növényzet párzások bálványozások
Mozdulatok örök zenék isteni kínok
Egymásra és miránk hasonlító világok
Titeket ittalak s nem csillapult a szomjam
De a világ ízét megismertem azóta én
A nagyvilágtól vagyok mámoros
A partról honnan folyni láttam a vizet és aludni a bárkát
Figyeljetek reám ki Párizs torka lettem
És az egész világ majd énbelém folyik
Figyeljetek reám a világ részeg énekére
S a szeptemberi éj már lassan végetért
A híd piros tüze a Szajnába veszett el
Csillagok haltak és megszületett a reggel
(Vas István fordítása)