Szerémség

A Szerémi (Szerémségi) borvidék a török hódoltságig Magyarország legjobb és legismertebb bortermő helyének számított. Valamennyi régi leírásból az derül ki, hogy a legjobb borok, legdrágább aszúk innen kerültek az asztalokra, mégpedig a magasabb társadalmi rétegek, sokszor a királyi udvar fogyasztói számára. Már Nagy Lajos és Mátyás korában nemzetközileg ismert volt az itteni bor, ahonnan messze földre eljutottak az ízletes édes aszúborok, s valószínűleg itt jelent meg először, szerb közvetítéssel a Kadarka is, amely már a török előtt ismert lehetett. Számos szőlőfajtát adott e terület, többek között az Ezerjó, a Furmint, Bakator, Kövidinka, Sárga muskotály, stb. innen indult hódító útjára.

A Szerémi bortermő vidék lényegében a Szerémség, mint nagytáj és mint régi vármegyénk területén, annak is a kiemelkedő, dombvidéki, alacsony hegységi területein alakult ki. Ha térképen keressük, a Duna és a Száva folyók között, a Száva alsó folyásánál találjuk meg. Maga a fő termőterület a mai nevén Fruska Gora lejtőin található, amit korábban Tarcal-hegynek neveztek. A borvidék ma jórészt Szerbiában, kis részben Horvátországban található.
Az egykor több ezer hektáros borvidék jelenleg 1000 Ha szőlőültetvénnyel rendelkezik.

Éghajlata déli fekvése miatt igen kiváló, napsütéses órákat tekintve kiemelkedő, s a Tarcal-hegy, bár nem magas mindenképp védelmet biztosít az északi hűvösebb levegővel szemben, déli oldalai pedig komoly mediterrán-szubmediterrán hatást kölcsönöznek a régiónak. Speciális adottságot jelent továbbá a Duna és a Száva közelsége, amely ártereivel együtt megfelelő páratartalmat biztosít a közeli szőlőknek.

A török hódítás elsőként érintette ezt a térséget, így az 1521-es Nándorfehérvár elvesztésével járó hadjárat, majd az 1526 -os mohácsi katasztrófa gyorsan lerombolja az évszázados fejlődést. Pár évtizedig még a források említik az itteni borokat, amelyhez nehezen, de még hozzá lehetett jutni, de a század derekára elnéptelenedik, magyar lakossága elmenekül. Az itteni borral, szőlővel foglalkozók északi borvidékekre költöztek, nem véletlen a Tokaji borvidékkel való kontaktus és kontinuitás szép példája, amelyet sok minden alátámaszt. A szőlőfajták átvitele, az aszúkészítés ottani „váratlan” megjelenése is többek közt ezt bizonyíthatja.
A török kiűzése után a borvidék újra települt, főleg rácok, horvátok kisebb részt németek, s kevés számban, magyarok is érkeztek. A borvidék adottságai révén újra jelentőssé vált, a monarchia alatt újabb virágkorát élte. A filoxéra komoly csapásait az 1890-es végére sikerült kiheverni, de a világháborút követő békediktátum véglegesen elszakította Magyarországtól. A hajdani borvidék hagyományos piacaitól elszakadva, visszafejlődve bár, de tovább élt, s a zömében szerbek lakta régióban nem szűnt meg a borkészítés hagyománya, s néhány termelő ereéig a magyar borhagyomány is megmaradt.