Elhelyezkedés
A Szekszárdi régió hat szubrégióra oszlik: Báta, Bátaszék, Szekszárd, Decs, Zomba és Sióagárd. Szekszárd városa, mint szubrégió akkora, mint a régió többi része együttesen, és szőlőinek nagy része a Szekszárd-hegytől keletre és délre esik.
Ez voltaképpen egy észak-dél irányú, dombokból álló vonulat, amelyet kis völgyek és lankák tagolnak, mindegyik saját mikroklímával. Ez a sokszínű topológia a szekszárdi bornak sokarcúságot ad, amit általánosan a fűszeresség jellemez gyakran a „paprikás” jelzővel illetik.
Talaj
A több méter mély talajban nagyon gazdag, a sok ásványi anyagot tartalmazó lösz alatt vörös föld (terra rossa) található. Néhány év elteltével, amikor a szőlő gyökerei elérik a vörös földet, a növény levelei zöldebbek lesznek, intenzívebben nő és könnyebben viseli az aszályt. Nagyon nagy extrakttartalmú must nyerhető. A napsütéses órák száma éves átlagban 2100; ennél fogva sokan úgy gondolják, hogy a szőlőművelésre optimálisak az adottságok.
Egészen a második világháborúig hagyományosan igen nagy birtokok voltak magasan képzett tulajdonosok- orvosok, ügyvédek- kezén, akik saját pincemestert fogadtak. A tizenkilenc és a huszadik században a Baktánál fekvő szőlőket tartották a legjobbaknak, ami Szekszárd elővárosa lett mostanra. Olyan nagyra értékelték, hogy a mondás szerint venni nem, csak örökölni lehetett őket.
Területi adatok
A szekszárdi borvidék szőlőművelésre alkalmas területe 6016 ha, melyből első osztályú terület 3789 ha. A beültetett terület nagysága 2255 ha – 1739 ha kék szőlő, 516 ha fehér szőlő-, melyből 2093 termő.
A kék szőlők közül uralkodó szerepet töltenek be: kékfrankos (626 ha), a zweigelt (294 ha), a merlot (207 ha), ezeken kívül: kékoportó, cabernet savignon, cabernet franc és a kadarka.
A borvidék vezető fehérszőlő fajtái a chardonnay (124 ha), az olaszrizling (100 ha), a rizlingszilváni (71 ha), zöldveltelini, és a cserszegi fűszeres.
A borok ízében a szőlőfajta és a talaj a meghatározó. A Magyarországon etalonnak számító nagy villányi borokhoz képest, melyek tannindúsak, markánsak, és általában igencsak testesek, a szekszárdiak bársonyosabbak, hamarabb érnek, könnyebben megszerethetők. Erre a föld a magyarázat. Az átlagosan 100-120 méter magas szekszárdi szőlőhegyek földje a földtörténet legfiatalabb korszakában alakultak ki. Felső rétege a néhol 30 méteres vastagságot is elérő, pleisztocén korban leülepedett lösz. Ezen az alapkőzeten a holocén korban kialakult löszvályog és homokos, kőzettörmelékes vályogtalaj van, mintegy 10-30 %-os mésztartalommal. Ez a talaj okozza az itteni borok lágyságát, ettől olyan jellegzetesek és kedveltek a vidék vörösborai.
A legjobb minőségű borok a meredek völgyekkel tagolt szőlőhegyek déli és keleti lejtőin teremnek. A mészben szegény lösz és vályogtalaj miatt kevesebb a szőlőbogyókban keletkező savtartalom, ezért a szekszárdi fehérbor soha nem tudott olyan hírnévre szert tenni, mint az itteni kék szőlők leve. A vörösbor esetében ezt a talajösszetételből következő viszonylagos savszegénységet kiegyenlítik a jobb csersavtermelő szőlőfajták és a hosszabb héjon tartás során kioldódó több tannin.
Mind a vörös-, mind a fehérborok magas alkoholtartalmúak a termőhely kedvező fekvésének és éghajlatának köszönhetően.
A szekszárdiak, eltérően minden más borvidék szóhasználatától, tanyának nevezik a pincét a hozzá tartozó présházzal. Vélhetően azért alakult ez így, mert az október végi szüretek idején az esők már jócskán feláztatták az itteni löszös talajt, a meredek utak járhatatlanná váltak, ezért helyben kellet feldolgozni a szőlőt.
A tanyák részben földbe süllyesztettek, faluk agyagos földből töméssel, tetejük nádfedéssel készült. Ez a jó hőszigetelés lehetővé tette, hogy a hideg őszi időben szüretelve is meg legyen az erjedéshez szükséges hőmérséklet odabent. A domboldalakba épült tanyaház padlásának hátsó, domb felöli végén bejárat volt, hogy a nagyobb faládákba a padlás deszkáiba épített nyíláson át lehessen föntről beleönteni a szőlőt, ne kelljen a puttonnyal létrát mászni.
Éghajlat
A szekszárdi borvidék éghajlatának alakításában az óceáni és a mediterrán hatás a legfontosabb, de jelentős szárazföldi befolyás is érvényesül. Az elmúlt húsz év átlaga alapján a középhőmérséklet 11,7 ºC, ami igen magasnak számít, a csapadék mennyisége megközelíti a 600 mm-t, a napsütéses órák száma évi 2050-2100 között van. A kedvező éghajlati hatások, a domborzat és a talaj adta lehetőségekkel párosulva, harmonikus környezetet teremtenek a szőlőnek.
Felhasznált irodalom:
Alex Liddell: Magyarország borai –Glória Kiadó 2005.
Boros Károly: Szekszárdi borok –Magyar Vinotéka sorozat –Kossuth Kiadó 2003.