Elhelyezkedés
1. Ászári körzet: Bársonyos, Császár, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Nagyigmánd, Vérteskethely;
2. Neszmélyi körzet: Baj, Bajót, Dunaalmás, Dunaszentmiklós, Esztergom, Kesztölc, Kocs, Lábatlan, Mocsa, Neszmély, Nyergesújfalu, Süttő, Szomód, Tata, Vértesszőlős településeknek a szőlőkataszter szerint I. és II. osztályú határrészei.
Környezeti adottságok
Időjárási viszonyai kiegyenlítettek, a kontinentális éghajlat óceáni mérséklő hatása kedvez a szőlőtermesztésnek. A napsütéses órák száma 2200 óra/év, az évi középhőmérséklet 10 C°, a csapadékmennyiség 600 mm körüli. Csapadékátlaga közepes. Szőlőterületei többnyire 150-300 m tengerszint feletti magasság között találhatók. A lejtés kitettsége szerint leggyakoribb a DNY-i és déli fekvés. A borvidék sajátossága, hogy a viszonylag alacsony hegyek oldalain és hátain az árnyékolás kismértékű, és valamennyi terület szinte egész nap fürdik a napfényben. A területre a hőmérséklet közepes ingadozása a jellemző. Az évi hőmérsékleti szélsőségek mérsékeltebbek, mint az alföldi borvidékeken. A páratartalom aránylag magas. A késő tavaszi és a kora őszi fagyok erőssége és gyakorisága mérsékelt. A borvidék talajképző kőzetei és talajai változatosak. Uralkodó típusai a löszön kialakult barna erdőtalajok gyakran erodált területei, de előfordulnak mészkövön, dolomiton kialakult rendzina talajok, továbbá homokkövön, márgán és homokon képződött erdőtalajok is.
A borvidék szőlészete, jellemző fajtái
Az Ászár-Neszmélyi Borvidék neves borait adó tradicionális fajták mára jórészt kicserélődtek. Az 1970-es évek második felétől egészen napjainkig jelentős fajtaszerkezet-változás állt be. A borvidék ez idő szerinti legjelentősebb fajtái: a Rizlingszilváni, a Chardonnay, a Zöld veltelini, az illatos bort adó fajták közül az Irsai Olivér, a Cserszegi fűszeres, a Tramini és az Ottonel muskotály. Emellett nagyobb területen megtalálható a Sauvignon Blanc, a Rajnai rizling és a Leányka. A vörösbor szőlők közül a Kékfrankos, a Cabernet Sauvignon és a Pinot Noir fajtákkal találkozhatunk. Az itteni borok savakban gazdagok, kissé kemények, ám zamatosak.
(Horváth Zsuzsanna főiskolai hallgató gyűjtésének felhasználásával)
A borvidék története
Valószínűleg a római légiók telepítették itt az első szőlőtőkéket. A kiváló, Dunára néző fekvés mellett kézenfekvő volt, hogy a Dunára vonalára támaszkodó, birodalmi védvonal, a limes és az ott lévő erődítmények közelében legyenek a bort adó ültetvények. Ilyen katonai és civil települések voltak többek között, Ad Statuas (Ács-Vaspuszta), Ad Mures (Ács), Brigetio (Szőny), Crumerum (Nyergesújfalu) és Solva (Esztergom). A Neszmély közelében található Melegeshegyet, amely a legoptimálisabb mikroklímával rendelkezik, valószínűleg már a rómaiak idején is szőlőművelésre használták. Az V. században összeomló római birodalom romjain a népvándorlás hullámzó, instabil viszonyai köszöntöttek a térségre, amely mivel a Duna völgyében helyezkedik el, a népek vándorlásának „főutcájává” változott, s a stabilitást igénylő szőlőtermesztésnek gyorsan véget vetett.
A középkorban, a magyar államalapítás után éledt újjá a terület szőlészete. Fontos megemlítenünk az Esztergom központtal működő ispánság és a hamarosan megszerveződő esztergomi egyházmegye-érsekség létrejöttét. Központi szerepénél fogva, hiszen az uralkodó és az egyház vezetőjének tartózkodási helyeként is funkcionált, komoly politikai és gazdasági szereppel is rendelkezett. A környéken minden bizonnyal komoly szőlőtelepítések kezdődtek, elsősorban Esztergom, Tata központjainak fejlődése következtében. A folyó vízi útja mellett, a Duna mentén húzódó országos útvonal, amely a nyugati végek felé vezetett, szintén jelentős gazdasági erőt kölcsönzött a területnek. Egy 1198-as ránk maradt esztergomi vámszabályzatból tudjuk, hogy a vámon komoly mennyiségű bort szállítottak már ekkor is, s feltűnik rengeteg máshonnan való bor is. Ez részben jelentheti azt is, hogy a környék bortermelése nem fedezte teljesen az uradalmak és az udvar borfogyasztási igényeit.
Neszmély és Dunaalmás környékén számos szőlőt jegyeztek fel a következő századokban, s egyre többen meg is éltek a borászatból, borkereskedelemből. A virágkor a XIV.-XV. században lehetett, amikor az országos tendenciák is kedveztek a szőlő terjedésének, s a bor is jól értékesíthető volt. Zsigmond király, aki igencsak szerette ezt a környéket, gyakran megfordult a ma is szép látványt nyújtó tatai várban, ahol bőven folyhatott a környék hegyeinek nemes leve. Neszmély 1422-ben mezővárosi rangra emelkedett, s a lakosság tekintélyes része művelt szőlőt.
A török háborúk ideje újra megpróbáltatást hozott a borvidéknek. A Bécset elérni igyekvő török seregek, s a háborúk idején a Duna vonalra támaszkodó hadi vonulások teljesen elpusztították az itteni településeket, s velük együtt a szőlőhegyeket is. Esztergom stratégiai szereppel bíró török, míg Tata és Komárom magyar végvár lett, a térség egyértelműen a váltakozó szerencsével folyó háborúskodások, végvári harcok frontvonalába került. A török hódoltság, illetve a fosztogató, pusztító seregek az itteni szőlőkultúrát is visszavetette, 1552-ben maga Neszmély városa is teljesen elpusztult.
A török kiűzése után az elnéptelenedett településekre új lakók érkeztek. A király, a helyi földesurak és az esztergomi egyházmegye is szorgalmazta a települések újbóli megtelepítését, a szőlők felújítását. Az ide telepített magyar, szerb, német telepesek, adókedvezményeket, egyéb mentességeket kaptak 5-10 éven át, hogy minél előbb megújuljon a térség gazdálkodása. Az eredmény nem is maradt el, hiszen a 18. század közepéig ismételten a szőlőkultúra virágzásának lehetünk tanúi. A Mária Terézia idején a vámrendeletek következtében, amely jelentősen megnehezítette a magyar borok exportját, némi visszaesés bekövetkezett, d e a század végére már elmondható volt, a helyi borok mennyisége bőven meghaladta a fogyasztást, így belföldi és külföldi piacokra is jutott belőle. Jelentős mennyiségű bort exportáltak komáromi, győri, pozsonyi kereskedők közreműködésével Cseh-, Lengyel-, Német- és Franciaországba, de jutott egy kevés Anglia piacaira is. Ez a komoly export elsősorban a jó borminőségnek és a magas savtartalom miatti tartósságnak volt köszönhető, mely által több hónapos szállítást is elviseltek a helyi borok.
Híres szőlőtermő hely volt Neszmélyen a Melegeshegy, a Kásáshegy és a Korma, Szomódon a Vár- és Leshegy, Esztergomban az Ispita, a Diós és Arany. Ebben az időben főként a Fehér gohér, a Sárfehér, a Mézes fehér, az Olaszrizling és az Ezerjó fajtákat termesztették, a vörös szőlők közül az Oportó és Merlot volt kedvelt. A neszmélyi borról egyébként azt tartották, hogy csak 4-5 év alatt érik be tökéletesen, de aztán minél régibb, annál tisztább arany színben játszik.
A borexport a napoleoni háborúk alatt is tovább fejlődött, hisz a vonuló százezres seregek bőségesen fogyasztották - a fertőzött ivóvíz helyett - a bort.
Híres személyiségeink közül Széchenyi István meg is emlékezett a híres neszmélyi borokról. A szabadságharc idején, 1848 őszén, épp a szüret előtt törölték el a szőlődézsmát (tizedet), így a termelők terhei tovább csökkentek, a jobbágyi rendszer végérvényesen megszűnt. A bukás után a birtokváltság okozott komoly problémát, de összességében az 1850-es évek végétől egyértelműen fejlődésről beszélhetünk. Ebben az időben fejlődött ki a Csákváron található Eszterházy uradalom, amelynek fő profilja a borászat volt. Mintapincészete messze földön híresnek számított.
Ebben a helyzetben csapott le váratlanul a filoxéra pusztítása. Az 1880-as - 90-es évekre a szőlőterületek nagy része tönkrement, a pusztulás komolyan veszélyeztette a teljes borvidék megmaradását. Voltak szőlőhegyek, ahol az ültetvények 90% odaveszett. A filoxérával együtt jelentkezett a peronoszpóra is, ami tovább nehezítette a szőlők megvédését. Az oltványok bevezetése és a mindenkit megmozgató közös védekezés, a szőlők homokos talajra történő telepítése ugyan megmentette a borvidéket, de szörnyű pusztítás sokáig kiheverni nem tudta.
Annál is inkább, mert a 20. század is komoly krízishelyzeteket hozott. Az első világháború, Trianon, a nagy gazdasági világválság recessziót okozott, a termelés csökkent, az export megszűnt. A harmincas évek végének fellendülése pedig csak kevéssé tudott kibontakozni a második világháború pusztítása miatt. Ezt kiegészíthetjük a Rákosi-rendszer erőszakos kollektivizációs kísérletével, a kíméletlen beszolgáltatási rendszerrel, amelyet az 56-os forradalom után egy újabb szövetkezetesítés követett. Neszmély és környékén a szőlőtermesztés annyira visszaesett, hogy 1959-ben meg is vonták borvidéki rangját.
Az 1960-as, valamint az 1970-es évek első felének jelentős – főként a Komáromi Mezőgazdasági Kombinát által végrehatott – telepítései hatására újra növekedett a szőlő termőterület. A nagy területű ültetvényeken elterjedt a magasművelés, s a gépesítés, a borászati technológia is fejlődött. A tömegtermelés, azonban elnyomta a hagyományos termelési formákat, az egyediséget és a minőséget. (Természetesen tisztelet a kivételnek, hiszen ekkortájt is készültek errefelé igazán finom nagyborok.)
A szőlőtermelés és borászat felfuttatása mindenesetre azt eredményezte, hogy 1977-ben az ászári és császári körzettel összevonva újra borvidékké alakult, amely ma a neszmélyi és az ászári körzetből áll. (a neszmély.lap.hu oldal felhasználásával)