Direkttermők és rezisztens fajták

Az észak-amerikai szőlőfajták, amelyek az eurázsiai és ázsiai társaikkal együtt az Euvitis alnemzetségből fejlődtek ki, a földrajzi elkülönülés miatt különbözőképp fejlődtek. Vitis labrusca-tól, arizonica-tól, riparia-tól és egyéb hasonló Vitis változatoktól származó fajták ismertek Magyarországon is.

A filoxéra „járvány” idején, a betegségnek remekül ellenálló szőlők nagy számban kerültek Európába, s rövid távon megoldást jelentettek a szőlővész okozta sokkra. Ismertebbek a Noah, amit mifelénk csak egyszerűen Novának neveznek, az Izabella, Elvira, Othello, Delaware, Jacquez, Clinton, Herbemont, Lydia, New York, Concord, Niagara stb.

Ezeket összefoglalóan direkttermőknek nevezik, mivel szaporodásuk az eurázsiai Vitis viniferához képest egyszerűbb, oltás nélkül, közvetlenül szaporíthatóak. Az ilyen szőlőkből készült borok minősége nem a legjobb, bár sokan esküsznek a finom zamatú Othello vörösborra. Színük illatuk különleges, már kis mennyiségben is felismerhető, ha más borhoz keverik őket. A borászok a direkttermő ízt rókaíznek, poloskaíznek, esetleg llabruszkaíznek nevezik. Szőlőlének, gyümölcsként fogyasztva azonban egyik-másik direkttermő igazán finomnak mondható. A bortörvény szerint direkttermőből készült bort forgalomba helyezni nem is lehet, mint ahogyan ilyen szőlőt telepíteni sem.

Az amerikai szőlőfajták több pektint tartalmaznak, mint európai társaik, így a borukban a metilalkohol is nagyobb mennyiségben fordul elő. A pektin ugyanis nagy részben metil alkohollal van észterezve, s annak bomlásakor keletkező veszélyes alkohol a borba is belekerülhet.

Az amerikai fajták keresztezéséből számtalan fajta jött létre a későbbiekben, de ezek a direkttermő hibridek, bár a betegségeknek ellenálltak, boraik tekintetében minőségtelenek maradtak, s nem jelenthettek hosszú távú megoldást. A filoxérával együtt támadó, szintén Amerikából „behozott” gombabetegségek, a peronoszpóra és lisztharmat elleni védekezés hívta életre az úgynevezett rezisztens szőlőfajtákat, amelyeket a direkttermő és az európai Vitis viniféra fajok keresztezéséből hoztak létre. A cél a minőségi borszőlő előállítása volt, mindezt úgy, hogy a betegségekkel szembeni ellenálló képesség megmaradjon.

Sok francia, német borász dolgozott az ilyen termő hibridek létrehozásán. Közülük pár nálunk is ismertté és elterjedtté vált. Ilyen volt a Százszoros, a Baco, az Aurora, a Feri szőlő, a Pannonhalmi kék, de a legismertebb ilyen rezisztens fajta a Seyve-Villard lett. Ez utóbbit használták fel a magyar nemesítők több ismert borszőlőfajtánk létrehozására, úgy mint Bianca, Medina, Zalagyöngye, Lakhegyi mézes…stb.

Érdekességként említsük meg, hogy az amerikai fajtákon kívül ázsiai fajokat is próbáltak a keresztezéseknél felhasználni. Ezek fagytűrő képességükkel emelkedtek ki, s szintén önmagukban rossz minőségű bort adtak. Leghíresebb a Vitis amurensis volt, aminek a Vitis vinifera-val történő keresztezéséből jött létre többek között az ismert Kunleány, Kunbarát fajta is.

(Felhasznált forrás: Dr. Zanathy Gábor: Agro napló, Országos mezőgazdasági szakfolyóirat - VIII. évfolyam - 2004/12.)