A szőlő védőszentjei I.

Az emberi tevékenységek egyik legrégibb formája a mezőgazdaság. Az ezzel foglalkozó ember már az őskor óta meg kellett, hogy küzdjön a természet erőivel. Jött az aszály, lehetett túl sok eső, jégeső, fagy, elvihette a termést több betegség, kártevő is. Ezek a veszedelmek Démoklész kardjaként függtek a földművesek feje felett, s a különféle pusztításokat minden esetben a világ dolgait irányító természetfölötti erők, istenek, égi szellemek…stb. bosszújának vagy csak egyszerűen azok játékának tartották. A legegyszerűbb védekezési módok ezek ellenében csak az lehetett, hogy az emberek igyekeztek kiengesztelni a háborgó vagy gonosz szellemeket, illetve azokat a jó istenségeket imádni, akik a bajoktól, ártó szellemektől oltalmazzák őket. Nem véletlen, hogy a földművelő, szőlő és gyümölcstermelő népesség vallásaiban a legfontosabbak az időjárást és ezen keresztül a termést befolyásoló istenek voltak, a nap, az eső, a szél, a föld és a víz isteneit megtaláljuk minden kultúrában Dél-Amerikától, Afrikán át Eurázsiáig.

A görögöknél komoly kultusza alakult ki Dionüszosznak, a rómaiaknál pedig Bacchusnak. Ezek az istenek már az időközben nagy jelentőséggel bíró szőlőtermelők és a bor önálló istenségei voltak, azt is mondhatnánk, némileg „szakosodtak” erre a területre, bár ne hanyagoljuk el azt a tényt sem, hogy Róma isteneinek sorában legalább ilyen nagy jelentősége volt a szőlő, a gabona és szántóföldi gazdálkodás, a fölművesek isteneinek Libernek és Démeternek is.

A kereszténység elterjedésével Európában mindez teljesen átalakult. Azt semmiképp sem mondhatjuk, hogy a „pogánynak„ tartott szokásokból, ókori ritusokból semmi nem ment át a keresztény kultúrába. A szüreti felvonulások, bálok, vigasságok egyértelműen a Bacchus kultusz továbbélését jelzik, igaz lényegesen szolidabb formában. Ismert tény, hogy a kereszténység első időszakában, sőt Kelet Európában egészen az utóbbi századokig éltek olyan a szokások, babonák, amelyek nyilván ősi eredettel bírnak és a keletről hozott hagyományos vallás és hitvilággal állnak kapcsolatban. A termésjóslások, termékenységi varázslatok, időjárási előjelzések, különféle gyógyítási eljárások mind-mind erre utalhatnak. Az egyház megerősödése elnyomta, ha kellett erőszakkal száműzte ezeket a hagyományokat, s csak elszórtan maradhattak meg ennek nyomai, illetve csak átalakult, a keresztény valláskörbe beépített, megváltoztatott formában jelenhetett meg a továbbiakban.

A kereszténnyé váló, de gazdasági szerepében alig változó európaiak a sokszínű, pogány istenvilág után a katolicizmus gazdag szentkultuszában találták meg a szakmájuknak leginkább megfelelő „szakosodott” védelmet és támogatást. Minden foglakozásnak, tevékenységnek volt védőszentje, így a borászoknak, szőlészeknek is. A szőlőhegyeken felállított keresztek, a szentek szobrai, esetleg kisebb kápolnák emelése mind-mind azt a célt szolgálta, hogy a termés megmeneküljön a pusztulástól, a termelés minden baj nélkül folytatódjon, hiszen milliók mindennapi megélhetését jelentette. A szőlőt és bort védő szentek kultusza ugyan sok helyen visszaszorult, de ma is megtaláljuk szép emlékeiket szőlőhegyeinken, s több helyen újraélednek a régi hagyományok. A kultuszhoz kapcsolódó ünnepeknek, eseményeknek komoly szerepe van az adott közösség szervezésében, összetartásában és a szőlőhegyek megmaradásában.

A legismertebb szőlő védőszentek közül nézzünk néhányat ünnepeiknek kronológiai sorrendjében. Január 22-én van Szent Vince napja. Elképzelhető, hogy a szent nevének és a latin bor szavunk – vinum - hasonlatos hangzása segítette abban, hogy a szőlőművesek védőszentje legyen. Vin- cent szabad fordításban akár százszoros bort is jelenthet.

Vince napjához több időjárás és termékenységi jóslat kapcsolódik. Azt tartották: „Ha fénylik (megcsordul) Vince-megtelik a pince.”. Több évszázados megfigyelés állhat a jóslás eredete mögött, azzal, hogy megfigyelték, ha enyhült az idő január végére, bő termés következett azon az éven. Nálunk csak a XVI. századtól terjedt el Szent Vince kultusza, s valószínűleg Franciaországból érkezett hozzánk. Több helyen ezen a napon vesszőket vágtak a szőlőből, majd otthon vízbe helyezték azokat, s a hajtásokból, rügyekből következtettek a leendő termésre. Több helyen, némileg pogány hatásként a szőlőkben a lugasokra, tőkékre finom ételeket is aggattak, ezzel is a bő termést kívánva ösztönözni.

A magyar szentkultuszok közül kiemelkedik Szent György tisztelete. Április 24-én, György napján számos hagyomány alakult ki a mezőgazdaság kapcsán, mivel ez az időszak épp egybeesett az utolsó fagyok elmúltával, ekkor indultak az igazi szántóföldi munkák, ekkor hajtották ki az állatokat a legelőkre, s a szőlőben is ekkortól kezdődtek a nagyobb munkák. A szőlőhegyekben előkészítették a terepet a metszéshez, földmunkákhoz, ellenőrizték a karókat, a lugasokat, a szőlőt körülvevő kerítéseket. A hegyközségek törvénykezése is e napon ült össze, sőt a tisztújításokat is ekkor tették meg. Szent György napján, sok helyen volt körmenet, amikor a pap megáldotta a szőlőket, s imádkoztak a természeti csapások elkerüléséért. Kőszegen e naphoz kapcsolódik a „szőlőjövés” könyvben történő regisztrálása. A hegymester, aki ezen a napon mondott le, s választották újjá, ha mindenki megelégedésére munkálkodott, a levágott hajtásokat teljes pontossággal egy díszes könyvbe berajzolta, sőt fontos időjárási információkat is bejegyzett. Ebből a könyvből, amely 1740 óta vezetve van, lehetett aztán évtizedekre megfigyelni a szőlők állapotának jellemzőit, az adott esztendő egyéb információit elemezni. (Mód László-Simon András: A szőlővédőszentek tisztelete és Diós István: A szentek élete című írása alapján)