Összetett borélmény egy finom balatoni vörös és a TravelChannel segítségével, 4D-ben!

Nem túl régi, de annál rosszabb szokásom szerint félpasszív tévézés mellett próbáltam álomba netezni magam. Ám a tévézés aktívvá vált, mivel a Travel tizenegy után bemutatta Toszkána borait. Egy tipikus amerikai quarterback-arcélű örök egyetemista gájd szopogatta a legjobb olasz vörösborokat, akinek láthatóan bejött az élet. Bele-belevigyorgott a kamerába, némi kárörömmel vegyes barátságos együttérzés volt a pofáján. Bevallotta, hogy a „Kis sötét” a kedvence, amit new york-i éttermekben flancolásnak számít kihozatni. Főleg kimondani. Nos, amennyiben egyszer vagy többször amerikai ember asztalánál lesz módomban étkezni, a „Broonellow-day-Mount Elseeno” hallatán valószínű, hogy eldobom a kanalat. (Az olaszok olaszosan tűrték, utánozhatatlanul olasz, őszinte szeretetnek tűnő röhögéssel vetették meg.)

Hallva és látva a Brunello de Montalcino (ti. a montalcsínói kis sötét) leírását és pohárba ömlését, eszembe jutott, hogy lustaságból hideg vacsorával értük be, és az elhalasztott meleg ételhez vett borom a hűtőben lapít. Hála istennek még többé kevésbé fiatalos vagyok, úgyhogy eszembe jutott. A gondolat végére sem értem de már a kezemben volt a palack, a dugóhúzó és a pohár, és osontam vissza a tévé elé interaktívkodni. A címke olyat állít, amitől kissé zavarba jöttem, de történész végzettséggel akár hülyének is érezhetem volna magam: Balatonfőkajár már közel a kétezrediket tapossa, és eredetileg Villa Quaiar volt a neve. Az én fülemnek a Villa Caiar hihetőbb lenne…(… és nyilván egyik sem jelent semmit latinul, kelta vagy illír eredetű lehet…) Nem indokolja különösebben semmi, hogy kételkedjem az autenticitásban, de ha a név nem igaz, akkor is teremhetett bort a mai keleti partvidék ezerhét-nyolcszáz évvel ezelőtt, latin áldomások hitelesítése céljából.

Kinyitom a Pinot Noir Selection 2009-i palackját, közben a jenki gyerek mindenbe belenyal Toszkánában, és olasz nőkkel lóg. Lehet, hogy a borom kissé túlhült, ezért kiöntöttem egy pohárral, hadd melegedjen. Talán a levegő sem árt neki 4-5 percig, de lehet, hogy nincs igazam. Hallgatom, hogy a Brunello olyan testes, mintha csokoládét inna az (amerikai) ember. Na, mondom, a Pinot Noir azért nem lesz olyan erős, mert úgy tudom elég könnyűnek számít, de legalább nem hiába csurog a nyálam a tévé előtt. És szórakozottan belekortyoltam a poharamba, nem törödve azzal, hogy max másfél percet enyhült a hidege.

Megállapítottam, hogy nagyon is jó lesz ez nekem sangiovese-klónok helyett. Már régen is tetszett egyszer-kétszer a jófajta Pinot Noir, de évek óta nem ittam. Hibáztam, de hát csak az hibázik aki nem borozik. Szerintem ez a bor is lehet olyan közös nevező, amit nyilván nem mindenhez és mindenkor, de nagyon sok mindenhez és sokszor lehet iszogatni, akár egyedül, vagy huszadmagunkkal. Sem az egészségünkben, sem a jó ízlésben nem esik kár. Aztán ahogy leértek az első kortyok, arra is rájöttem, hogy nem álomba kell magam netezni, hanem álomba borozni. Egyre inkább azt éreztem éjféltájt, hogy a gyomrom, ami furcsán émelygett egy órával azelőtt, kezd rendbe jönni. Már nem is izgatott annyira hazánk pénzügyi helyzete és felelős kormánya, felemás ellenzéke, sőt a hét további időjárása sem. A bor laza két menetben lenyomta a netet, mint információforrást. Barátian viszonyultam majdnem teli üvegemhez, azaz további adaggal könnyítettem rajta. Közben látom ám, hogy immár Varun Sharma nyúlkál a pohárhoz Kaliforniában, a táj gyönyörű a luxusriporter szakavatott sznob a nemesebbik fajtából, de óvilági boromnak köszönhetően egyre inkább erőt vett rajtam a valószínűleg jogos felsőbbrendűség-érzés. Oh, szegény ötcsillagos kaliforniaiak! Micsoda tájak, micsoda tenger! De bort hozathatnának maguknak például Balatonfőkajárról.

Mivel nem bírom a szaknyelvet, nem én fogom felfedni a Villa Quaiar savait meg terrainjét, de ajánlani azért merem. Az általam leggyakrabban megcélzott 1400-2000 Ft közötti ártartományban ez a bor szerintem simán megérte a kategória tetejét, amit árban is jelez 1995 forinttal (Match, Deák téri non-stop). Persze nem ezért, de a második pohár hatására körvonalazódott, hogy ha nem is annyira, mint a minden olasz képébe va benét vigyorgó amcsinak, de azért máma nekem is bejött az élet.

Az ősszel ment valami idióta film a moziban, amit azzal reklámoztak, hogy 4D élmény, mert a 3D kép mellé osztogattak valami illatmatricákat, vagy mit. Ja? Aha!

Rájöttem tehát két dologra. Egy: a sima lapos Samsungból is lehet 4D tévét varázsolni, ha a 2D boros műsorhoz bontok magamnak 1-1 D minőségi illatot és ízhatást. Kettő: mennyivel jobb nekem a budai albérletben balatoni vörösbort inni és nézni az amerikaiakat, mint mondjuk lenne az, ha Kaliforniában innék kaliforniai bort és ők néznének engem. Áldassék, aki mindent bölcsen elrendezett!

Fotó: Giampaolo Macorig