Különleges olaszrizling 2010 palackkal

Jó példát mutattak összefogásból az egri borászok: öt szakember egy igazi különlegességgel rukkolt elő a bor évében. Az Egri Borvidék erejét, az összefogást is jelképezi ez az Egerszóláti Olaszrizling – jelentette ki Hagymási József borász a kedden este az egri Bikavér Borházban tartott rendezvényen, melyen öt szakember – Hagymási József mellett dr. Gál Lajos, dr. Lőrincz György, Rabóczky Attila és Sike Tamás – mutatta be közös remekét.

Az egri borászok összefogásának jelképe is lehet az egri Bikavér Borházban minap bemutatott Egerszóláti Olaszrizling. Miután 2010 A bor éve Egerben, a nevezettek elhatározták: különlegességgel rukkolnak elő.
- A borvidék a fehérborok terén is kimagasló minőséget tud produkálni, és ezek közül is az egyik legfontosabb fajta az Olaszrizling. Másrészt mindannyiunknak van szőlője az egerszóláti határban, így kézenfekvő volt a választás – mondta Hagymási. Hozzátette: közel húsz dűlőszelektált mintából válogatták ki a legjobbakat, amelyeket végül összeházasítottak. Lőrincz és Rabóczky a Boldogságos-, Sike a Szarvas-, Gál a Kántortag-, Hagymási pedig a Rózsás-dűlő borát adta bele az Egerszóláti Olaszrizlingbe, amelyből összesen 2010 palack készült.