Fekete Borpince

A pincészet családi vállalkozásként indult, az 1960-as évek eleje óta foglalkozunk szőlőműveléssel. Mostanra a szekszárdi Iván-völgyben található présház körzetében megvásárolt területekkel együtt közel 9 hektárra nőtt a család területe.

Az új területek egy részét újratelepítettük 1981-ben, 1998-ban, 2000-ben és 2003-ban. 2012-ben sor kerül ültetvényeink egy részének korszerűsítésére. A felújítás során a tőkeszámot növeljük (legalább 5000 tőke hektáronként), valamint fajtát is váltunk. A tőkeszám növelése kisebb tőketerheléssel jár, ami a szőlő minőségének további javulását eredményezi.

Az Iván-völgyben, Kerék-hegyen, Decsi-hegyen és Nagy Mihály-völgyben található szőlőterületeink rendkívül jó adottságokkal rendelkeznek. Vörös- és fehérszőlőt termő területeink aránya 85-15%. Legtöbb szőlőnk a már évszázadok óta híres szekszárdi borvidék egyik legkedveltebb termőhelyén, Iván-völgyben terem. A kedvező talajösszetétel és a délnyugati fekvés kiváló minőségű szőlő termesztését teszi lehetővé. A szőlő pedig a bor lelke.

A pincészet életében mára végrehajtottuk a fontos technológiai fejlesztéseket, valamint a pince és feldolgozótér felújítását és bővítését. Jelenleg az erjesztő, tároló és palackozó összterülete meghaladja a 800 m2-t. A pince 270 m-re, a tároló kapacitás 700 hl-re növekedett. A mostani méret és a technológiai felszereltség éppen ideális egy modern, de még emberléptékű, családias pincészet számára.

A pincészet újabb építésű részében egy romantikus hangulatú belső kóstolóhelyiség mellett a hozzá vezető úton több helyen, a pince két oldalán bérelhető bortrezorokat is kialakítottunk, melyekben legalább 200-300 palack bor tárolható biztonságos körülmények között. A feldolgozó és a pince közötti területen egy nagyméretű hordóból hangulatos finn szaunát hoztunk létre, ami a hozzánk érkező vendégek kényelmét, felfrissülését szolgálja.