Az ókori népek legendái, boristenei

Az ókori civilizációkban a bor mindenhol isteni eredettel lett felruházva, s az emberekhez mindig isteni közvetítéssel jutott el.
Áldozati ital jellege abból a tényből is adódhatott, hogy kis mennyisége miatt, valóban csak a leggazdagabbak, az elit réteg élvezhette igazán, a suméroknál, akkádoknál például a templomok körül ültettek szőlőket, s féltve őrizték annak gyümölcsét. A sumer őseposz, a Gilgames is utal a borra, mikor is főhősünk "az élet fájához" érkezik és ott megismerkedik a bor készítésének tudójával, aki meglepő módon nő, úgy hívják Siduri. Az "élet fájáról" csüngő vörös fürtök arról árulkodnak, hogy a sumerek ismerték a vörösbort, s isteneiknek olajjal, tejjel és vörösborral áldoztak, természetesen az állat áldozatok mellett. A vér és a bor szavakat is egy kifejezéssel illették: kurum. A közép ázsiai térségben a Vejne, Vajna kifejezést használták a borra, ami egész egyszerűen azt jelenti : élet. Ez a szó ment át a mai nyelvek bor kifejezésébe is a latinnak köszönhetően. (Vinum, Vino, wein...stb.)
A Nílus völgyében Oziriszt tisztelték a szőlő és a bor isteni támogatójaként, aki a termőerőnek istene, a túlvilág uralkodója volt. Egyiptom királyaként a legenda szerint az embereket leszoktatta a „vad életmódról”, megtanította a mezőgazdasági munkálatokat és többek között ő ismertette meg az emberekkel a szőlőművelés és borkészítés titkait. Zárójelben jegyezzük meg a sörkészítést is neki köszönhetik az egyiptomiak…Ozirisz az ujjászülető természet istensége, különösen a Nílus termékeny áradásakor volt az események központjában, amikor is az "OUAG" termékenységi ünnepségeken, - ahol komoly mennyiségben folyt a bor - ünnepelték a népszerű istent, nem ritkák voltak a mámorral telített orgiákba átmenő dorbézolások sem. Az "OUAG" jele egyébként a hierogrifákon egy asztalra helyezett három borosedény volt. Az istenek is szerethették a bort, mivel az egyik leírás szerint: "kegyes kedvteléssel élnek fügén és boron"
Az egyiptomiaknál gyakran ajánlották fel a bort áldozati ajándéknak, s a halotti kultusz részeként gyakran helyeztek el borral teli edényeket a halott előkelők sírjában, megfelelő útravalóként a túlvilági élet megkezdéséhez.
Indiában is bőven folyt a bor, itt Prittu-Síva , illetve Mon-Sotti-Wrata istenek voltak kik kegyeibe fogadták népüket, s megismertették velük a nemes italt. Ismerjük az ősi szanszkrit boristent is, kit Soma néven említettek, Arméniában Spanderamet, Arábia földjén Orotál, Szíriában Choloch, Trákiában pedig Strabazios töltötte be a népszerű boristen tisztségét.Kínában is előszeretettel fogyasztották a bort, s egy bizonyos Fok-Hi-t tartottak a bor kínai elterjesztőének. Ő a legenda szerint élő ember volt Kr.e. 3000 körül élhetett. Hasonlóan a Perzsák is legendáriumukban egy ősi , valószínűleg nem létező királyhoz, Dzsemsidhez kötötték a bor elterjedését.
Ez utóbbi történet meglehetősen érdekes, s a legenda sok valóságos alappal rendelkezik. – A történet szerint az emberek ismerték és nagy becsben tartották a szőlőt, de csak gyümölcsként fogyasztották. Mivel kevés volt belőle igen értékes ételnek számított, csak a leggazdagabbak juthattak hozzá. Így volt ez történetünk királyi udvarában is, ahol a fiatal és szépséges királylány kérői sokféle ajándékot hoztak Dzsemsidnek. Az egyik kérő szőlőt hozott, amit értéke miatt a kincstár pincéibe szállítottak és őrséget is állítottak mellé. Néhány nap múlva az őröket holtan találták a raktár mellett, s a szőlőkkel teli kőedényekben zöld, fortyogó levet leltek…-Nem nehéz kitalálni, az erjedő szőlőből felszabaduló mustgáz ölte meg a katonákat. -Elterjedt a híre a „zöld méregnek”, a király le is záratta a raktárt. Pár nappal később a boldogtalan királylány, ki egy nála alacsonyabb rangú testőrbe volt titkon szerelmes, elhatározta, véget vet életének, s ezt az új méreggel teszi meg. Le is ment a pincébe, ivott a mérgezőnek tartott léből, de ahelyett, hogy meghalt volna egyre jobb kedve kerekedett, s a mámor magával ragadta. A király csodálkozott, miután többen előkóstolták az italt, maga is kipróbálta azt, s a hatás nem maradt el. S hogy a szerelmi szál is jól végződjön, természetesen engedélyezte lánya és a testőr házasságát. Az új italt pedig ezután mindenki bátran fogyasztotta, s gyorsan elterjedt Perzsiában.