Becslések szerint a parafa dugók mintegy 8%-a hibás. A tendencia növekvő. A dugó ördöge egyaránt érintheti a fiatal és régi borokat, a fehér és a vörösborokat is. Még a pezsgőnek is lehet dugóíze. A fogyasztó tehetetlen. Étteremben visszaküldheti a bort, de a borkereskedők és a szőlősgazdák nem cserélik ki a portékájukat.

A palack kinyitása előtt senki sem tudja megmondani, hogy egy bor dugóbeteg-e, vagy sem. Sem a penészes, sem az áztatott parafa dugó nem biztos jele annak, hogy parafa dugó fertőzött. A „dugóízt” először szaglással lehet észlelni. A bor dohos és keserűen csersavas szagú. A hiba teljesen elfedi a bor valódi ízét. Előfordulhat az is. Hogy a „dugóíz” csak ízléskor észlelhető. A bor ilyenkor szinte mindig élvezhetetlen.

A fertőzött parafa dugó kívülről sértetlennek tűnhet. A kellemetlen íz ugyanis az esetek túlnyomó többségében egy klórvegyület, amely a parafa dugón optikai változást nem hoz létre. Ez a klórvegyület a „2,4,6 - triklóranizol”, röviden TCA, amely már parányi mennyiségben is észlelhető: 10 ezrelék elég, hogy a bor ízét teljesen elrontsa. A TCA a penészgombák egy csoportjának anyagcsereterméke. Ezek a penészgombák klórvegyületekkel táplálkoznak, és nem a parafa dugó felületén telepedne meg, szemmel nem is láthatók. A klór és a penészgombák találkozása tehát rendkívül kényes kérdés. Amennyiben létrejön, a parafa dugó belsejében, pontosabban a paraszemölcsökben megy végbe. A gombák ott szeretnek megtelepedni. Minél több pórus, vagyis bemenet van a dugó paraszemölcsein, annál nagyobb a veszélye a gombaspórák és a klór behatolásának. A penészgombák a paratölgyerdők normális flórájához tartoznak, és ezért nem rendkívüli dolog, ha a lehántott parafakéregben is jelen vannak. A parafa dugót a tárolás során is megtámadhatják a penészgombák. A feldolgozás előtt a paratölgy kérgét azonban fertőtleníteni szokták, hogy a penészgomba-kultúrák elpusztuljanak.

A parafa feldolgozása során kerül a klór a képbe. Régebben klórt használtak a parafa fehérítésére is, ami terített asztal volt a penészgombák számára. Napjainkban erre a célra már többnyire hidrogén-peroxidot használnak, de a klór ennek ellenére mindenütt jelen van. Számos dél-európai országban a vezetékes ivóvizet is klórozzák, és a fakérget feldolgozás előtt meg kell mosni. Klór található számos tisztítószerben is, amelyekkel például a borospincék padozatát, a parafa dugókat szállító teherautók rakodóterét vagy a raklapokat – amelyeken a parafa a feldolgozás színhelyére érkezik – tisztítják.
Esetleg az érintettek tudta nélkül a borivók saját háztartásában is van klórtartalmú tisztítószer. A nem tökéletesen fertőtlenített parafa dugók tehát a szállítmányozónál, a borkereskedőnél vagy a fogyasztó háztartásában is kapcsolatba kerülhetnek a TCA-val.
A TCA a leggyakoribb, de nem az egyetlen anyag, amely miatt a bor tönkremegy. Mindenféle csíra és gombaspóra megtelepedhet a paraszemölcsökben. Különösen a meleg, nedves helyiségekben szaporodhatnak el a borra ártalmas mikroorganizmusok, így például az anizolok. A borászok a parafa dugókat gyártó cégeket hibáztatják, hogy a paratölgykéreg tárolása, válogatása és fertőtlenítése során nem járnak el kellő körültekintéssel. A parafa dugót gyártó pedig a parafa-kereskedőket, és a borüzemeket hibáztatja, hogy a tároló helyiségekben és a pincékben nem tartják be a kellő higiéniát. Valójában a folyamat egyetlen résztvevője sem zárhatja ki teljesen, hogy okozója lehet valamilyen parafafertőzésnek. Ebből következik, hogy a hagyományos fertőtlenítés nem elegendő a bor károsodásának kizárásához.

Annak érdekében, hogy a parafa dugót a borospalackok lezárásához továbbra is használhassák, az utóbbi években új eljárási módszereket dolgoztak ki, amelyek célja a bor minőségének védelme is. Ezen eljárások egyike az impegrálás Bestalonnal. Ennek során a parafa dugókat kb. egy óra hosszáig speciális fürdőben mossák, amely etanolon kívül kevés fenoloxidázt is tartalmaz, egy szuberáz alapú enzimkészítményt, amelyet Dániában fejlesztettek ki. Utóbbi ártalmatlanná teszi a parafában lévő csersav ízű fenolokat. Konkrétabban polimerizálódnak, ezáltal semleges lesz az ízük. Ugyanakkor a kellemetlen szagú anizolokat is kivonják a parafából. Mivel a szuberázenzim egyidejűleg a parafa dugó felületét is víztaszítóvá teszi, ezáltal impregnálja, lényegesen csökken annak valószínűsége, hogy a parafa dugó belsejébe folyadék jusson.

Ennél is nagyobb a várakozás Németországban kifejlesztett Delfin-eljárással kapcsolatban. Az eljárás lényege, hogy a parafa dugók a gyártás utolsó fázisaként speciális mikrohullámú készülékbe kerülnek, amely elektromágneses hullámok segítségével felhevíti azokat. Ellentétben a hagyományos forró vizes fertőtlenítéssel, az elektromágneses hullámok átjárják a dugót. Ezáltal valamennyi kémiai és mikrobakteriális szennyeződés megsemmisül. Delfin dugók 2000 óta kaphatók. A fogyasztó azonban csak a borásztól tudhatja meg, hogy az általa megvásárolt palackot Delfin vagy Bestalon dugóval zárták-e le.

A dugó legfontosabb feladata, hogy biztonságban zárja le a palackot. A biztonságos azt jelenti, hogy a folyadék nem folyhat ki, és a lehető legkevesebb levegő juthat csak be a palackba. A gyors fagyasztásra szánborok palackjában rövid a dugó, a palackban tovább érő borokhoz pedig hosszú dugóra van szükség.

A parafa a paratölgy kérgének elhalt sejtjeiből áll. A sejttartalom nitrogén, a sejtfalak pedig egy szuberin nevű anyagból állnak. A szuberin vízlepergető tulajdonságú, és megakadályozza, hogy a folyadék áthatoljon a parafa dugón. A levegő is csak nehezen jut át a sejtfalakon. E tulajdonságok alapján alkalmas a parafa dugóval lezárt palack a bor további érlelésére. A parafa ráadásul rugalmas is. A palack nyakában természetes térfogatának kétharmadára préselődik össze, ezáltal olyan szorosan simul a palack falához, hogy mellette a folyadék nem képes kiszivárogni.
A parafában lévő fekete erek és pórusok a paraszemölcsök. Természetes környezetükben ezek látják el a fát az elhalt kérgen keresztül oxigénnel. A borivó számára azonban a paraszemölcs neuralgikus pont. Ezeken keresztül ugyanis bor és oxigén juthat a parafa dugó belsejébe. Minél több paraszemölcs található egy dugón, annál silányabb annak minősége. Minél silányabb a parafa dugó minősége, annál gyorsabban oxidálódik a bor, és annál nagyobb a bor károsodásának veszélye. Napjainkban a parafa dugókat hidrogén-peroxiddal fehérítik, hogy szebb és higiénikusabb látványt nyújtsanak. Ezenkívül a parafa dugókat viasszal is bevonják. Viasz nélkül csak nehezen lehetne őket a palack nyakába préselni, onnan eltávolítani pedig még nehezebb lenne.

Nincs tehát két egyforma parafa dugó. Az egyiknél nagyobb a légcsere, a másiknál kisebb. Ezért fordulhat elő, hogy ugyanaz a bor az egyik palackban frissebb ízű, a másikban pedig érettebb. Ránézésre még a laikus is meg tudja állapítani, hogy milyen a dugó minősége.

A dugó minősége lehet:

Kiváló minőségű
Az ilyen szinte teljesen paraszemölcs-mentes dugó esetében alig kerül sor légcserére. A dugóíz is ritka.

Szabvány

A paraszemölcsökkel csak mérsékelten átszőtt parafa dugóban nehezen juthat be a folyadék.

Gyenge minőség

A paraszemölcsökkel vertikálisan átszőtt parafa dugó könnyen átázik, szétmorzsolódik, és veszélyezteti a bor minőségét.

A parafa rendkívül rugalmas anyag, mert 95%-a gáz. A palack lezárása előtt a dugó átmérője 25 mm (felső rész a palackon kívül). A palack nyakában 15,5 mm-re préselődik össze.

15-20 év tárolási idő után a parafa dugót teljesen átjárja a bor. De amíg a palack száraz marad, és a parafa dugó belsejében sem alakul ki bakteriális fertőzés, nincs ok aggodalomra. Éppen ellenkezőleg: az átázott dugó nem száradt ki. 20 év elteltével azonban a legjobb minőségű dugó is megpuhul. Amennyiben a bort még ekkor sem isszák meg, célszerű a palackot újradugóztatni. A híres bordeaux-i Cháteau-k számára az újradugózás magától értetődő és ingyenes szolgáltatás. A borgyűjtőnek azonban magának kell Bordeaux-ba juttatni a palackokat. Az addigra esetlegesen elpárolgott részt ilyenkor fiatalabb borral feltöltik. Más borvidékek minőségre adó borászai számára szintén magától értetődő ez a szolgáltatás.

1. Természetes parafa
A borospalackok zömét természetes parafából készült dugóval zárják le. Mivel ezt egy darabban vágják ki a paratölgy (Quercus suber) kérgéből, egyben ez a legdrágább is. Alapvetően megfelel valamennyi követelménynek, amelyet egy kiváló minőségű dugótól el lehet várni. Szorosan feszül a palack nyakába, semleges ízű és természetes anyag, akárcsak a bor maga. A kifogásolható íz, vagy egyéb kellemetlen tényezők a feldolgozás és a tárolás során keletkeznek. A palackdugó fele Portugáliából származik. Kisebb paratölgy állomány található Szardínia szigetén, Észak-Afrikában, Spanyolországban és Franciaországban. A fákat ültetvényeken gondozzák, a dugógyártás tehát nem fenyegeti a természetet. Az állandóan emelkedő bortermelés következtében azonban fogytán a nyersanyag.
2. Korongdugó
A korongdugó a préselt dugó egyik változata, amikor a dugó aljára felragasztanak egy valódi parafából kivágott korongot. Ez csökkenti a borhibák előfordulásának gyakoriságát, de csakis azoknál a boroknál, amelyeket egy éven belül elfogyasztanak.
3. Préselt dugó
Ez a legolcsóbb dugó, amely a parafatölgy kérgének maradványaiból készül, oly módon, hogy granulátumot készítenek, majd azt összeragasztják. A préselt dugókra jellemző ugyan a doh- vagy dugóíz, de az utóbbi tíz évben majdnem megkétszereződött a termelése.

Más záró eszközök:

Olyan záró eszközök is vannak, amelyek sokkal egyszerűbben kezelhetők, és biztonságosabbak is. Technikailag a parafa dugót felválthatná más is, de pszichikailag nem. A borivók többsége számára a parafa dugó szent.
1. Műanyag dugó
Az utóbbi években széles körben elterjedtek a polietilénből készült dugók. Elsősorban Amerikában, de Olaszországban és Spanyolországban is ilyen színes dugókkal zárják le az egyszerűbb borokat. Íze nincs, nem dohosodik, és egy hagyományos dugóhúzóval egyszerűen eltávolítható. Vannak azonban minőségi különbségek. A legjobb szilikon dugók Amerikában készülnek. Ezek elsősorban fehérborok lezárására váltak be. A hosszabb tárolásra alkalmas vörösborok esetében még nem tudni, hogy a fenolok és a csersav nem kezdi-e ki a műanyagot, vagy hogy a polietilén nem bont-e le fokozott mértékű kénes savat, amely a bort gyorsabb oxidálásra készteti.
2. Csavaros kupak
Az italiparban széles körben elterjedt a csavaros kupakok alkalmazása. Időközben kiderült, hogy a borospalackoknál is jól bevált. Szinte légmentesen zárja le a palackot, és semmilyen ízt nem ad a bornak. Ráadásul a kezelése is egyszerű. A borivók többsége eddig még csak a literes üvegeken volt hajlandó elfogadni a csavaros kupakot.
3. Sörös kupak
Az ún. „sörös kupak” a palackok lezárásának legolcsóbb módja. Szinte légmentesen zárja le a palackot. A benne lévő műanyag betét nem befolyásolja a bor minőségét. Annak ellenére, hogy a pincékben a hároméves érlelés ideje alatt csak ilyen kupakot viselnek a legnemesebb francia pezsgők, ez a lezárási mód sem az egyszerű, sem a minőségi borok esetében nem hódított teret.

A kék szőlőből, főként Pinot Noir-ból és Merlot-ból készített fehérbor igazi különlegesség. Francia nevén Blanc de Noirs, úgy készíthető, ha a kék szőlőt a szüret után azonnal préselik, így a must nem érintkezik a színanyagot adó héjjal. Ezt a módszert helyenként alkalmazzák pezsgő alapbor készítésénél is. Emellett ez az eljárás olyan vörösbortermelő vidékeken, ahol úgymond így fedezik a fehérborszükségletet. Észak -Olaszország, Svájc borvidékein elterjedt a Merlot Bianco, amit néha barrique hordóban érlelnek. Nálunk a Pinot Noirból készül, igen gyümölcsös, friss borról van szó, aminek a színében pici rózsaszín árnyalat jelentkezik.

Az aszú (németül Ausbruch) borkülönlegesség, amely aszúsodott szőlő (aszúszemek) hozzáadásával készül. Az aszúsodást a Botrithis nevű penészgomba okozza, amely a szőlőszemekből a vizet hasznosítja, s így a szőlőszemek összetöppednek, összeaszalódnak. Ezekben az aszúszemekben rendkívül magas a cukor és az egyéb ízanyagok koncentrációja. Ezekre az aszúszemekre töltik rá az újbort vagy a bort és ízanyaguk, aromájuk a borba ázik. Aszerint, hogy mennyi aszúszemet használnak fel a folyamathoz, különböztetünk meg többféle aszúbort is. A világon a legismertebb és leginkább kialakult technológiával készülő ilyen bor a Tokaji Aszú, amelyből 3, 4, 5 és 6 puttonyos verzió is készül. Tokajon kívül ismert vagy ismert volt még a Móri, a Ruszti, a Szerémi valamint a különleges módon, vörösborból készült Ménesi Aszú.

A tokaji aszú eszencia ugyanúgy készül, mint az aszú, de mind beltartalmában, mind cukortartalmában többet nyújt, mint egy 6 puttonyos aszú. Kiváló aszús évjáratokban szokták készíteni, és mint a neve is mutatja, eszenciáját adja mindannak, amit egy jó aszúborban kedvelünk. Egy igazi nektár, a borok királya.

Avinált bornak a borpárlattal, szesszel felerősített borkülönlegességeket nevezik. A technológiai alapja az, hogy alkohol hozzáadásával kezelik a mustot. A mustban folyamatban lévő erjedési folyamat az alkohol hatására leáll, így kellőképpen édes, magas alkoholtartalmú italt kaphatunk. Természetesen vannak száraz avinált borok is, ilyenkor a borhoz adják az alkoholt. Az avinált borokat akár évtizedeken keresztül is hordóban tovább érlelik. A világ leghíresebb avinált borai a Portói illetve a Sherry.

Az eszencia – más néven natúr eszencia – a külön szüretelt aszúszemek feldolgozása után keletkezik, amelyet évszázados hagyományok alapján aszútésztává alakítanak és erre alkalmas edényekbe halmozzák. Azt a nagyon sűrűn folyó, rendkívül magas cukortartalmú barnás színű lét, amely helyenként több száz gramm/liter cukrot is tartalmazhat és az aszútésztából saját súlyánál fogva csepeg ki, nevezik eszenciának. Korábban nagyon fontos gyógyszerként használták mindenféle bajokra (pl. étvágytalanság, egyéb emésztőrendszeri betegségek) és sokáig patikákban árulták. Manapság a borászok inkább a borok minőségének javítására használják a kevésbé jó évjáratokban.

A fehérbor általában fehér szőlőből készül, színe azért fehér (a zöldesfehér árnyalattól egészen a szalmasárgáig terjedhet), mert a szőlő héjában nincsenek olyan színanyagok, melyek a színét a fehér tartománynál jobban megfestenék. Speciális technológiával kékszőlőből is lehet fehérbort készíteni (Blanc de Noir). Ilyenkor a szőlő leve gyorsan elválasztásra kerül a héjtól, melynek színanyaga nem ázik bele a mustba.

Hivatalosan a fordítás, amely több évszázada készül már a tokaji pincékben nem más. mint: " A kipréselt aszútésztára felöntött meghatározott termőhelyről származó mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült, a forgalombahozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelt tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik.” A törvény tehát egyértelműen fogalmaz. A fordítás finom, karakteres édes bor, amelyet főként nagy évjáratokban készítenek, s bizony előfordul, hogy némely években a szamorodni, sőt a 3 puttonyos aszú minőségével vetekedik.

A gyöngyöző bor rendkívül hasonló a habzó borhoz, de annál kevesebb szénsavat tartalmaz, ami nem mesterséges hozzáadással, hanem kizárólag erjedésből származik. A gyöngyöző bor palackjaiban 1-1,5 bar nyomás uralkodik. Létezik szén-dioxid hozzáadásával készült gyöngyöző bor is, de ilyen esetben a palackon fel kell ezt tüntetni.

A habzó bor mesterségesen hozzáadott, benne elnyeletett (szaturált) szénsavtartalmú bor. Jellegében hasonlít a pezsgőhöz. Habzóbor esetén a törvény szerint legalább 3 bar túlnyomás uralkodik a palackban.

A magyar bortörvény szerint a jégbor egy olyan meghatározott termőhelyről származó minőségi bor, amelyet túléretten, megfagyottan szüretelt és préselt szőlőbogyók felhasználásával készítenek és minimum 282 g/l cukrot tartalmaz. Magyarországon nem igen volt hagyománya az ilyen különleges borok készítésének, ez inkább Ausztria, Németország, az újvilági termőhelyek közül Kanada privilégiumának számít. A hagyományok hiányán túl inkább klimatikus okai vannak a kevés magyar jégbornak, amely nem minden évben születhet, s az egész országban néhány száz litert készítenek belőle, meglehetősen borsos áron értékesítve. A Tokaji borvidéken kívül, ritkán Sopron környékén, a Hajós-Bajai borvidéken és Móron lehet leginkább találkozni a nektár édességű különleges jégborral. Német földön főképp Rajnai rizlingből készítik, nálunk többek között Furmintból és Ezerjóból is készülhet
Készítése sokrétű odafigyelést és szerencsés időjárást kíván meg. A kinn hagyott szőlőnek természetesen egészségesnek kell lennie, az sem árt, ha már valamennyire töppedtek a szőlőszemek. Ekkor érkezik az első fagy, ami minimum -5 °C-ot jelent. A fagy hatására a szemekben lévő víz lényegében kifagy, s a szőlő értékes, zamatos beltartalma koncentráltan megmarad. Ez az a pillanat, amikor le kell szüretelni és gyorsan ki is kell préselni. Préseléskor a fagyott szemekből csak lassan folydogál a must, ami rendkívül illatos és gyümölcsös, nektár szerű nedű. Ha az időzítés nem megfelelő - ez akár néhány órán is múlhat - a hőmérséklet emelkedésével a kifagyott víz visszakerülhet a mustba, felhigítva a jégbor alapját. Az egyszer megfagyott, aztán felengedő szőlő pedig a mirelit árukhoz hasonlóan teljesen tönkremegy. Kanadában, Németországban sokkal kiszámíthatóbb az első fagyok megérkezése, ezért ott lényegesen könnyebb előállítani ezt a zamatos, édes borkülönlegességet.

A bortörvény szerint máslás: „A szamorodni, vagy az aszú seprőjére felöntött mustból vagy azonos évjáratú borból alkoholos erjedés útján készült tokaji borkülönlegesség, amely jellegzetes érlelési illattal és zamattal rendelkezik és a forgalombahozatal előtt legalább két évig, ebből legalább egy évig fahordóban érlelték.” A jó minőségű aszú seprő akár 30-40 % aszúbort is tartalmazhat, ezért a rátöltött must vagy bor néhány nap alatt valóban jobb minőségű, telítettebb lesz. Nagyon keveset készítenek belőle, ritkán kapható önállóan, inkább házasításra használják.

A közhiedelemmel ellentétben a mézbor nem mézzel ízesített bort jelent, hanem mézből és vízből erjesztett különleges ital. Általában egy rész mézhez négy rész víz kerül, és ezt az egyveleget erjesztik ki. Ókori eredetű.

A rosé más néven rózsabor. Kékszőlő fajták feldolgozásával készül. A lényege, hogy a kékszőlő héjában lévő színanyag a rövid ideig tartó héjon áztatás miatt csak kis részben ázik bele a borba. Színe a halvány rózsaszíntől egészen a világos pirosig terjedhet. Ez a szőlőfajtától és az áztatás idejétől is függ. A rosék többsége manapság reduktív technológiával készül, amely az igazi friss, üde, ropogós gyümölcsös jegyeket igyekszik megtartani a birban. Ivási hőmérséklete általában alacsonyabb még a fehérbornál is, 7-11 C fok között optimális. Ilyenkor jönnek legszebben a gyümölcsös jegyek. Kisebb tételekben,de lehet találkozni hordós érlelésű roséborokkal is, ezek nem hivalkodnak annyira illatukkal, de kellemes, könnyed borélményt nyújtanak. A rosé napjainkban egyre népszerűbb, s a gasztronómiában is igyekszik helyét megtalálni, széles skálán mozog a hozzá illő levesek előételek, saláták sora, de akár a sült húsok, sőt desszertek világába is be tud lépni. Nyári melegekben pedig egyáltalán nem bűn, ha iszogatunk egy kis hamvas roséból készült fröccsöt....

Fotó: Arno Wesselink

A Sangria, amely a sangre-vér szóból származik, az Ibériai-félszigetről indult világhódító útjára. Ma már nemcsak Spanyolországban, Portugáliában fogyasztják előszeretettel, hanem szinte mindenhova eljutott, számos receptje létezik. Sőt Spanyolországon belül tartományonként, régiónként más és más recept alapján készül. Kinézete alapján "spanyol bólénak"is nevezhetnénk. Az alapja bor, általában vörös (létezik a fehérbor alapú Sangria Blanco is), némi borpárlat, (gyakran brandy, triple sec, rum, vodka...stb.), friss gyümölcsdarabok (barack, kiwi, alma, szamóca, narancs...stb., lime vagy citromlé és kevés édesítő (méz, cukor vagy narancslé). Nyáron jól behűtve, jégkockával kínálják, igazi frissítő ital, ami magas alkoholtartalma miatt gyorsan a fejbe száll.

Fotó: colonnade

Az avinált (szeszezett) borok közül a spanyolországi Jerez de la Frontera környékén termelt szőlőből készült, évszázados hagyományokkal rendelkező borkülönlegesség a sherry. A legismertebb típusa a Fino és a Cream sherry. Készítésénél előnyben részesítik a környéken jellegzetes Pedro Ximenez nevű szőlőt.

A siller német eredetű kifejezés. (Schiller: csillogó, fénylő) A rosénál sötétebb piros árnyalatú bor, amely átmenetet képez a vörösbor felé. A kékszőlő héjának színanyaga a hosszabb héjon erjesztés miatt már nagyobb mennyiségben kerül a borba. Sok helyen nevezik piros bornak, kástélyos bornak, de használatos a fuchsli kifejezés is (pl. Szekszárd környékén), amely a róka szőrének színére utal.

A lengyel eredetű szó jelentése: ahogy termett. E tokaji borkülönlegesség az aszúszemek kiválogatása nélkül, teljes, részben aszúsodott fürtökből készül. Száraz és édes változata is kiváló aperitif. Jó, aszús évjáratokban az édes szamorodni képes olyan beltartalommal és édességgel bírni, hogy ezzel túllép egy átlagos évjáratú 3 puttonyos aszún is.

A vörösbor kékszőlőből készülő bor, amely a szőlő héjában lévő színanyag kioldódásával nyeri el színét. A héjon áztatás ideje meghaladhatja akár a 14 napot is. A vörösborok színe a pirostól egészen a lilásfeketéig terjedhet, amely leginkább a tintára emlékeztet. Nem véletlen, hogy latin országokban „vino tinto”-ként is ismert.

Fotó: IraGelb

A vermut elnevezés az ital elsődleges növényi alapanyagára, az ürömre utal. A szó a növény germán nevéből, a „wormwood"-ból ered, mely elnevezést az ital elterjedése után Franciaországban is átvettek, majd kissé finomított formában: „vermut"-ként terjedt el.
Egyfajta ürmös bor, mesterséges csemegebor (cukortartalma cukorszirup, alkoholtartalma hozzáadott szesz, illat- és ízanyaga növényi aromák). Létezik édes és száraz verziója. Nagyon hasonlatos a Kárpát-medencében ismert ürmössel, leghíresebb vermut a Martini.

Az ürmösbor növényi anyagokkal, fűszerekkel ízesített borkülönlegesség, amely a Kárpát-medencében évszázados hagyományra tekint vissza, valószínűleg ókori eredetű. Legendásak voltak az erdélyi és délvidéki ürmösök. Összefoglaló nevüket az ízesítésre leggyakrabban használt fehér ürömfű (Artemista absinthium) növényről kapták, de ezen kívül gyakran tartalmaznak kakukkfüvet, ezerjófüvet, angelikagyökeret, kálmosgyökeret, rozmaringot, borsmentát stb. Készülhet édes és száraz verzióban. Közeli rokonságot mutat az Itáliában elterjedt vermuttal.