Juhász Gyula: Borok

Én ittam őket. Ifjúság borából
Késő szürettel ittam, ám mohón.
Éreztem, nem soká tart ez a mámor,
Csak amíg önfeledten álmodom.
Szegény szobákban, messze a világtól,
Hol nem talált rám ellen, sem rokon,
A kis falukról a nagy égre néztem
S gyönyörbe ringattam száz szenvedésem.

Én ittam őket. Szerelem borának
Arany nedűjét szürcsölgettem én,
Nehéz bor volt, mélyén keserű bánat
És égető vágy és semmi remény.
Ó szőke bor, mely Anna lágy hajának
Színét idézted őszök éjjelén.
A porba vágta sorsom a kupámat
S üres lett asztala az ifjúságnak.

Én ittam őket. Feledés borát is,
Amelybe könny hull és üröm pereg,
És benne gyöngyözik az elmúlás is
S a búcsú, élet, szépség, tőletek!
Az öröm húrjának azt mondod: ácsi
És minden kortytól a szíved remeg
És minden kortytól józanulva látod:
Nincs már szerelmed és nincs már barátod.

Én ittam őket. Művészet borából
Maradt még pár pohárral, gondolom,
És fejfájást se hoz e tiszta mámor,
Ha torozom a napi gondokon.
Kiszállok véle e cudar világból
És kikötök azúros partokon.
És szőke ákác bólint, csöndes béke
S ez szebb, mint minden Annák szőkesége!