"… mi körülvesszük zsibongva a karókkal teli dombot, hol a tőkén zöld a fürt; ott a vincellér kezében reggel-este ég a munka, míg szívbéli izgalommal hajszol kétséges sikert. Hol kapát fog, hol meg ásót, töltöget, metsz és kötözget, s minden istenhez fohászt küld, a Napistenhez kivált. Kéjenc Bakkhosz nem törődik hű szolgájával, lugasban s pincefalhoz dőlve hűsöl, s egy apró faunnal fecseg. Az ital, mely félpityókos álomképeit teremti, tömlőkben, korsókban és nagy amphorákban mindig ott áll, hűs bolt alján, jobbra-balra, s futja ezredévekig. De ha minden isten, élén Héliosszal, permetezve s fújva, izzva s áthevítve, fürttel tölt bőségszarut, élénkülni kezd a szótlan vincellér művelte föld is, mozgás kél a lugasokban, lárma a tőkék között. Nyöszörög, recseg, csörömpöl, sok kosár, puttony, veder, s hol taposók gyúrják a táncot, mind a kád felé siet; ott a hamvas, tiszta lében dús szemek szent garmadája hetykén széttiporva habzik, s fröcsköl undok pép gyanánt. Most a réztányér s az ércdob fülhasító hangja zeng fel, mert a titkok éjjeléből Dionüszosz lép elő, kecskelábú férfiak s nők támolygó kíséretével, s ott üvölt vadul Szilénosz nagyfülű jószága is. Semmi fék! Hasadt patájuk minden illemet legázol, minden érzék kába örvény foglya, szörnyen zúg a fül. Részegek nyúlnak kupáért, kavarog a fej s a bendő, itt-ott egy-egy józan, ők is már a forgatagba vesznek, s mert új must számára hely kell, ó tömlőt ürítenek! " (Kálnoky László fordítása)